Vajda és Douchev-Janics is a középfutamban 200 m-en

London |

<p>A kajakos Dudás Miklós után a nők hasonló számában érdekelt Douchev-Janics Natasa, valamint a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila is magabiztosan jutott be a később sorra kerülő középfutamba 200 m-en a londoni olimpia pénteki versenynapján.</p>

Vajdának szerdán nem sikerült megvédenie pekingi címét 1000 m-en, hatodik lett a fináléban, a 200 m pedig nem igazán az ő száma, nem is készült rá külön, így itt meglepetés lenne tőle a jó eredmény. A 29 éves szegedi kenus - aki a napsütés ellen védekezve ezúttal hátrafordított baseball-sapkában lapátolt - ezzel együtt megpróbál helytállni, s az első, bemelegítő pályáján, ahol a hat indulóból mind a hat továbbjutott, ötödik lett. Ebben a számban 12:30 órától rendezik a középfutamokat, ahol már a legjobb nyolc közé kerülésért küzdenek majd a versenyzők. 
A háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics csütörtökön címvédőként ezüstérmes lett Kovács Katalinnal 500 m-en, a legrövidebb távon azonban mindenképpen szeretné hazavinni az aranyérmet. A Démász-Szeged 30 éves kajakosa tavaly kislánya születése miatt nem indult a szegedi vb-n, előtte azonban 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerte ezt a számot a világbajnokságon, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett Zágrábban. Most is favorithoz méltóan kezdett: győzött előfutamában, így készülhet a 12:50-kor kezdődő második fordulóra, ahol már a szombati döntőbe jutás lesz a tét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?