Utolsó rajongói búcsú Overdose-tól

<p>Overdose-t ma átszállítják a Bábolnai Nemzeti Ménesbe, ahol fedezőmén lesz. Rajongói még utoljára megsimogathatják kedvencüket.</p>

Tavaly szeptemberben több ezren búcsúztatták a Kincsem Parkban Overdose-t, a magyar csodalovat, amelynek karrierjében ténylegesen csak ma délután 14 órakor kezdődik új fejezet: az alagi istállóból a Bábolnai Nemzeti Ménesbe kerül, ahol fedezőmén lesz. „Nagyon sok rajongó szólított meg az utóbbi napokban, ezért úgy döntöttünk, hogy az elutazás előtt még lesz egy kisebb lehetőség találkozni a lóval. Tizenegytől fél kettőig nyitott napot tartunk, amely során az istállója melletti kifutóra visszük Overdose-t. Itt a rajongók lefényképezkedhetnek vele, megsimogathatják őt – tájékoztatta lapunkat Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa. – 13 órakor búcsúztatjuk a lovat, ez a rész már nem lesz nyilvános. Röviden értékeljük a pályafutását, majd szimbolikusan átadjuk a Bábolnai Nemzeti Ménesnek, s kettőkor útnak indulnak Dióspusztára.” Mikóczy szerint a váltás nem fogja túlzottan megérinteni, már csak azért sem, mert továbbra is az eddigi konzorcium marad a ló tulajdonosa. „Az utóbbi időben naponta jelentkeznek újabb és újabb kancatulajdonosok, mert február 15-én indul a fedeztetési szezon, és mindenki minél hamarabb szeretné vemhesíteni a lovát. Szóval jelenleg többet foglalkozom Overdose-zal, mint mikor még versenyzett” – jegyezte meg a dunaszerdahelyi vállalkozó. Overdose féltestvérével, Opium Bullettel kapcsolatban most kevesebb ügye van Mikóczynak: az első versenyét megnyerő, a másodikon viszont csak harmadik helyen végző ló megvásárlása iránt többen is érdeklődtek (két katari üzletember és a szaúdi király unokája), de egyikük sem helyezte ügyvédi letétbe a szükséges pénzt. „Most úgy dolgozunk a lóval, mint a többi 2–3 éves csikóval, fokozatosan készítjük elő a tavaszi versenyekre, amelyek Magyarországon áprilisban kezdődnek. Opium Bullet nagyon biztatóan mutatkozik, reményt keltő a mostani teljesítménye, bízunk benne, hogy ha nem is egy Overdose, de legalább egy hozzá közelítő ló válik belőle. Mert azért azt valljuk be, hogy Overdose csak egy volt” – tette hozzá Mikóczy.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?