Utánozhatatlan virtuóz a szőnyegen

Előbb Ramszesz, majd Paganini volt társai körében, most nyugalmazott honvédezredes, és pesti lakásának erkélyéről nézegeti a fővárosi tűzijátékokat. Időnként átjön Dél-Szlovákiába is, egyik korábbi látogatása során beszélgettünk.

A budapesti Honvéd szakosztályának megszűnése után, az utóbbi évtizedben eltávolodott kedvenc sportágától, a birkózástól. Teljesen megszakadt a kapcsolatuk?
Részben. Mert teljesen nem zárkóztam el, de kevesebbet mentem a versenyekre. Aztán egykori versenyzőtársaim szemrehányást tettek: ha egy emberre haragszol, azért minket ne büntess. Így jelezték nekem véleményüket arról, ha Csabával (Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke – a szerző megj.) nem jövök ki, velük azért tarthatom a kapcsolatot. Gyere közénk, mondták.

Akkor most elmegy közéjük?
Amikor belefér az időmbe. Egészen pontosan, ha nem vív a lányom, Gabi, akkor megyek a birkózóversenyre. Vagyis mindketten megyünk, mert a feleségem az úttörők közé tartozott a sportágban, ugyanúgy a súlyemelésben is. És ő szintén velem tart.

Állandó szurkolója lett tőrvívó lányának, az Európa-bajnok Gabriellának. Lát-e benne valamit az ön kiszámíthatatlan birkózásából?
Az edzők azt mondják, hogy olyan egyéni, olyan különleges mozgása van, melyet nem is lehet nagyon oktatni, követni sem tudják .

Tehát van benne valami az apai génekből?
Úgy látszik. Ahogy a Polyák Imréék is mondták rólam, nem lehetett kiszámítani, hogy mikor csinálom az akciót, ugyanez Gabira is érvényes.

Korabeli történetírók az említett Polyák Imrét tiszteletbeli keresztapjaként emlegetik. Hogyan született ez a kapcsolat?
1958-ban négyszeres magyar ifjúsági bajnokként eljutottam a tatai edzőtáborba, ahol birkózói példaképem, Polyák Imre fogadott a portán. „Öcsi, kinek hoztál csomagot? – kérdezte, mikor látta, hogy mi van nálam. Olyan anyagi helyzetben voltunk, hogy egy papírdobozban vittem a szerelést. Mondom, nem csomagot hoztam, hanem birkózni jöttem. Egyből kezelésbe is vett. Ráadásul az ő szobájába kerültem. Később is rengeteget dolgoztam vele, állandóan oktatott, magyarázott. Sokat köszönhetek neki. A keménységét, az akaraterejét én is teljesen átvettem.
Ramszeszként ismerte a szőnyegek világa. Versenyzés közben felfedezett magában valamilyen fáraói uralkodói hajlamokat? Polyák volt az egész birkózó-válogatott keresztapja. Aki jött, rögtön adott neki egy nevet. Egyszer azt mondta: Na, Ramszeszkám, mi a helyzet? Azért hívott így, mert szerinte hasonlítottam a fáraóra.

És az uralkodói hajlamaiból is ráragadt valami?
A szőnyegen kemény, akaratos voltam. Technikában nagyon ott voltam az élen, gyorsaságban nem is tudtak követni. Ezzel uraltam a mezőnyt.

Volt egy másik beceneve is, amit az újságíróktól kapott. Olyan kiszámíthatatlan volt a szőnyegen, úgy variálta a technikákat, hogy birkózói virtuozitása nyomán Paganininek nevezték. Ezzel hogyan szembesült?

Olyan helyzetekben is feltaláltam magam, amelyekről azt mondták, innen már senki nem menekül. Az akkori szövetségi kapitány mindig azt kérdezte, Ramszesz hídban van már? Ha nincs, majd akkor szóljatok, ha hídba megy. Mert tudta, hogy utána mindjárt győzök. Olyan hajlékony, meg robbanékony voltam, hogy hídban rátartottam az ellenfélre, visszafogtam, és lefeküdt a hátára. Ebből szűrhették le, hogy Paganini-szerű virtuóz vagyok a szőnyegen.

Legendák keringenek önről. Például az, hogy a németek filmet forgattak birkózásáról, hogy tanulmányozása után saját fegyverével taszítsák le a trónról. Igaz ez, emlékszik erre a csatára?
Évente jártunk az NDK-ba versenyekre. Egy alkalommal kimentünk, és miután megvertem az ellenfelemet, behívtak, és mutatták, hogy filmen oktatták egy éve a gyereket arra a fogásra, amivel megvertem. Mondtam nekik, forgassátok vissza, akkor innen jöttem, most meg amonnan jöttem. Rávezető mozgásokkal be lehet csapni bárkit. Ez az egésznek az alapja!

Mert mindenki ismeri a csípőt, a szaltót, a karberántást, de az a fontos, hogyan kerülök odáig, hogy elvégezhessem a dobást.
Aztán van egy, a japán Sakuramáról szóló legenda is. Ő Varga János birkózásának és fizikai erejének titkára vadászott, és egyszer a méregerős magyar paprikát is túladagolta magában. Hogyan élte át ezt a történetet? Döntőt birkóztunk. Csinált egy gyönyörű könyökfelütéses mögém kerülést, és májon vágott, ami előfordul. Én kifeküdtem, szerencsére a szőnyeg szélén. Mikor magamhoz tértem, visszamentünk a szőnyegre, és nekem ugrott. Az egyik kezét nyomta be a hónom alá, a másikat meg erőltette. Még nem voltam teljesen tiszta, letolattam a szőnyegről, de már azon járt az eszem, ha még egyszer megcsinálja, akkor az én emberem. Újra visszamentünk a szőnyeg közepére, és ugyanígy nekem ugrott, és egy kétkaros szaltóval eldobtam. Mindjárt két pontot kaptam érte. Ezzel átvettem a vezetést, de végül tussal nyertem. Ünnepléskor hoztak a magyarok sült csirkét meg egy üveg cseresznyepaprikát. Sakurama odaült mellém, s olyan lett, mint az árnyékom. Amit én csináltam, ő is lemásolta. Lökdösött, hogy adjak neki is. Adtam húst és egy szép példány paprikát. Én bekaptam egy kisebbet, ő is bekapta. Rágtuk, egyszer csak ordít, a szeme vörös volt, és azt kiabálta, Varga, ma már másodszor csaptál be! Azóta már találkoztunk négyszer. Ha én nem vettem észre, ő kiabált messziről: Varga, paprika!

1968, Mexikóvárosi olimpia, kötöttfogás, 57 kg: 1. Varga János. Bő negyven év távlatából gyakran visszatér erre a nagy diadalra?
Igen, mert nagyon szemetek voltak a zsűrielnökök: háromszor szólítottak meg, majd lemondták. Akkor mindig be kellett melegíteni. Aztán rájöttem, hogy román a zsűrielnök, és ki akart fárasztani, mert románnal vívtam a döntőt. De nekem kötélidegzetem volt, ilyennel nem lehetett tönkretenni.

Nyugalmazott honvédezredesként hogyan telnek a napjai?
Odahaza teszek-veszek valamit, legutóbb például kifestettem a lakást. Értelmes, hasznos dolgokkal foglalkozom.

Hol él?
Pesten. Az Orbán-hegyen, az erkélyről pont a Gellért-hegyre látok rá. Innen szoktam nézni a tűzijátékot, fröccsözés közben.