Úszó Eb - Olasz Anna ezüstérmes 25 kilométeren

<p>Olasz Anna második lett a németországi úszó Európa-bajnokságon a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében, amelyet a szakág zárónapján rendeztek meg. Honfitársnője, Szilágyi Nikolett, továbbá az erősebb nem hasonló távú viadalának magyar résztvevője, Székelyi Dániel feladta a versenyt.</p>

Ideális versenyidő, 22 fokos víz, a napsütést időnként váltó felhősödés várta a nyíltvízi úszás befejező napján a maratoni távra vállalkozókat a Berlin külterületén fekvő grünaui evezős pályán, ahol a női mezőnyben 15-en, a férfiaknál 18-an vágtak neki a tíz - egyenként két és fél kilométeres - körből álló viadalnak.
   

Mindkét magyar lány kezdettől ügyelt rá, hogy ne szakadjon le a többiektől, s mivel mások is hasonlóképpen gondolkodtak, gyakorlatilag egy hatalmas élboly volt az egész hölgymezőny. Az viszont biztatónak tűnt, hogy Szilágyi - akinek ez volt élete első 25 kilométeres próbatétele - a táv felénél az élre állt, Olasz pedig negyedikként fordult rá a második nagy szakaszra. 15 kilométernél hasonló volt a helyzet azzal a különbséggel, hogy Olasz feljebb jött harmadiknak. Jó két kilométerrel később viszont Szilágyinál a fáradtság jelei mutatkoztak, visszaesett a tizedik pozícióba, miközben Olasz másodikká lépett elő. Sőt utóbbi 18 kilométer táján az élre állt. A 21 éves szegedi lány innentől a szűk élcsapat tagja maradt, hol az első, hol a második, hol a harmadik helyen haladt.
   [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"159223","attributes":{"alt":"","author":"MTI","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"356"}}]]

Közben Szilágyi visszaesett, s 12. volt, amikor 21 kilométer megtétele után feladta és kiállt a versenyből. Olasz viszont bírta végig, olyannyira, hogy bár a végül győztes olasz Grimaldit, a szám vb-aranyérmesét nem tudta beérni, a németek kedvencét, a korábbról világ- és Európa-bajnoki aranyakat is birtokló Angela Maurert a célban, hatalmas adok-kapok küzdelem után megelőzte, s ezüstérmesként zárt.
   

"Az első 25 kilométeres versenyem volt ez, de mindenképpen érmet vártam magamtól" - nyilatkozta az MTI-nek Olasz Anna. - Tudtam, hogy nagy verekedés lesz a végén, viszont abban is biztos voltam, nem engedem meg a németnek, hogy lehajrázzon. Mégiscsak a negyven felé közeledik Maurer, én pedig még csak 21 vagyok, úgyhogy le kellett győznöm. Sikerült is!"
   

Székelyi Dániel 13 kilométerig bírta az iramot a férfiak maratoni távján, utána viszont feladni kényszerült a versenyt a nem teljesen egészségesen vízbe szállt magyar, akinek gyomorpanaszai voltak.
   

A nyíltvízi válogatott összességében két második hellyel zárta berlini szereplését, mivel Olaszhoz hasonlatosan - az Eb szerdai nyitónapján - Risztov Éva is ezüstérmet szerzett, mégpedig az olimpiai távon, 10 kilométeren.
   

Eredmények:
    női 25 km, Európa-bajnok:
    -------------------------
   Martina Grimaldi (Olaszország) 5:19:14.1 ó
2. OLASZ ANNA 5:19:21.0
3. Angela Maurer (Németország) 5:19:21.4

    férfi 25 km, Európa-bajnok:
    ---------------------------
   Axel Reymond (Franciaország) 4:59:18.8 ó
2. Jevgenyij Dratcev (Oroszország) 4:59:31.2
3. Edoardo Stochino (Olaszország) 5:08:51.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?