US Open: A férfiaknál Djokovics és Nadal az esélyes

US Open

Ma délután (17.00) rajtol az idei év utolsó tenisz Grand Slam-tornája, a US Open. A két hétig tartó torna érdekességeit szedtük össze, és varázsgömb hiányában a sorsolás alapján próbáltunk meg esélyt latolgatni.

 

Óra van, dobálózás nincs

A US Open lesz az első Grand Slam-torna, amelyen használják majd az időmérő órát, amely mutatja a nézőknek, hogy az adogató szervál-e a rendelkezésére álló 25 másodperces limit alatt. A szerkezet azonban nem kötelezi semmire sem a játékvezetőket, saját belátásuk szerint döntenek arról, hogy figyelmeztetik-e vagy sem azt a játékost, aki túllépi a megengedett időt.

A US Open volt az egyetlen olyan nagy torna, amelyen a labdaszedők nem gurították a labdát a pálya egyik végéből a másikba, hanem dobták. Mostanra ennek vége. Kiderült, hogy sok labdaszedő nem tudta átdobni a teljes pályát, így a szervezők kénytelenek voltak bevezetni a gurítást.

 

Djokovics és Nadal

„Természetesen Nadal és Djokovics a US Open két legnagyobb esélyese. Abban nem vagyok biztos, hogy Federert is oda lehet tenni melléjük” – mondta esélylatolgatás gyanánt Mats Willander egykori teniszcsillag, aki a fiatalok közül Denis Sapovalovtól és Sztéfanosz Cicipásztól vár kiemelkedő eredményt.

A felső ág első negyedében Rafael Nadal mellett olyan nevek szerepelnek, mint az orosz Karen Hacsanov, Dominic Thiem, Denis Sapovalov vagy a későn érő, de kiváló formában teniszező Kevin Anderson. Könnyen lehet, hogy a tavalyi finálé már a negyeddöntőben megismétlődik, és lesz Kevin Anderson–Rafael Nadal meccs.

A második negyedben a legnagyobb név Del Potro és Andy Murray, ráadásul ők már a 3. körben találkozhatnak. Ugyanebből a negyedből került ki az első nap csúcsmeccse, Stan Wawrinka és Grigor Dimitrov kettőse. Ha a papírforma bejön, akkor a másik negyeddöntő Del Potro–Dimitrov lehet, de ebbe még Cicipásznak és Milos Raonicnak is lesz beleszólása.

A harmadik negyed a legkiegyenlítettebb. A legnagyobb névnek Alexander Zverev számít, de ő Grand Slamen még nem alkotott maradandót (talán most?). Itt van még Marin Cilic, Diego Schwartzman és Nisikor Kej is. De a játékba beleszólhat még a kiszámíthatatlan francia, Gael Monflis is. A világranglista alapján Zverev–Cilic negyeddöntő tűnik a legesélyesebbnek, de nagyobb tétben nem fogadnánk rá, igazából kisebben sem.

Az utolsó negyed a legérdekesebb, több szempontból is. Djokovics–Federer negyeddöntő tűnik egyértelműnek. Itt van azonban az őrült ausztrál, Nick Kyrgios, akivel Federer a 3. körben játszhat, ha eljutnak odáig.

Sajnos Fucsovics Mártonnak nem hozott szerencsét élete legjobb világranglista-helyezése. A 40. helyről várhatta a sorsolást, és az 1. fordulóban Djokoviccsal kell játszania. Öröm az ürömben, hogy valószínűleg a több mint 23 ezer férőhelyes Arthur Ashe Stadionban teszi majd mindezt.

 

Nincs egyértelmű esélyes

A nőknél sokkal nehezebb már a negyeddöntőket is megjósolni. Igaz ez főleg az első negyedre, ahol a világelső Simona Halep mellett ott vannak a Williams testvérek – ők egyébként már a 3. körben találkozhatnak egymással –, Ashleigh Barty, Garbine Muguruza és a cseh Karolína Plíšková is, hogy a rutinos Szvetlana Kuznyecováról ne is beszéljünk.

A tavalyi győztes, Sloane Stephens negyede már nem ennyire telített, Elina Szvitolina lehet az ellenfele a negyeddöntőben, a korábbi meccseken a cseh Barbora Strycová izzaszthatja meg a legjobban. Ebben a negyedben kapott helyett a 31.-ként kiemelt Magdaléna Rybáriková is. Az ő legnagyobb ellenfele a negyeddöntőért pont Szvitolina lehet.

A harmadik negyed még talán az elsőnél is telítettebb, a hatodikként kiemelt Caroline Garcia már az első körben megizzadhat Johanna Konta ellen. De itt van még Marija Sarapova, Jelena Ostapenko, a tavalyi döntős Madison Keys, CoCo Vandeweghe, Dominika Cibulková és a negyedik kiemelt Angelique Kerber is. Cibulková minden bizonnyal Kerberrel mérkőzhet a negyeddöntőbe kerülésért.

A negyedik negyed két favoritja Caroline Wozniacki és Petra Kvitová. Akik beleszólhatnak a kettőjük csatájába, az Kiki Bertens vagy Darija Kaszatkina lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?