Ünnepre készül a Stamford Bridge

<div>Története ötödik angol bajnoki címét ünnepelheti vasárnap a Chelsea labdarúgócsapata, amely a Premier League 35. fordulójában a Crystal Palace együttesét fogadja.</div><div>&nbsp;</div>

José Mourinho együttese a Stamford Bridge-en egy győzelemmel biztosíthatja be elsőségét, erre minden esélye megvan, hiszen a bajnokságban egyedüliként még nem kapott ki saját közönsége előtt. A szintén londoni Crystal Palace ugyanakkor kifejezetten kellemetlen ellenfélnek számít idegenben, ugyanis hat-hat győzelem és vereség mellett öt döntetlent tud felmutatni vendégként.    Az igazi harcra a Bajnokok Ligája indulást érő helyek megszerzéséért lehet számítani: a címvédő Manchester City a Tottenham Hotspur vendége lesz majd, mindkét együttes kizárólag a győzelemmel lehetne elégedett. A Manchester United a West Bromwich Albiont fogadja.    A Chelsea esetleg vereséggel is bajnok lehet, de csak hétfőn: ekkor játszik ugyanis győzelmi kényszer alatt a második Arsenal a Hull City otthonában.  Premier League, 35. forduló:szombat: Leicester City-Newcastle United 13.45  Aston Villa-Everton 16.00  FC Liverpool-Queens Park Rangers 16.00Sunderland-Southampton 16.00  Swansea City-Stoke City 16.00 West Ham United-Burnley 16.00Manchester United-West Bromwich Albion 18.30  vasárnap: Chelsea-Crystal Palace 14.30  Tottenham Hotspur-Manchester City 17.00      hétfő: Hull City-Arsenal 21.00 A tabella: 1. Chelsea              34   68-27  80 pont  2. Manchester City      34   70-36  67   3. Arsenal              33   63-32  67   4. Manchester United    34   59-34  65   5. FC Liverpool         34   47-37  58   6. Tottenham Hotspur    34   55-49  58   7. Southampton          34   47-26  57   8. Swansea City         34   41-44  50   9. Stoke City           34   39-42  47  10. Everton              34   44-43  44  11. West Ham United      34   42-42  44  12. Crystal Palace       34   42-47  42  13. West Bromwich Albion 34   32-46  37  14. Newcastle United     34   36-57  35  15. Hull City            34   32-45  34  16. Aston Villa          34   26-48  32  17. Leicester City       34   36-54  31  18. Sunderland           33   26-49  30  19. Queens Park Rangers  34   38-59  27  20. Burnley              34   26-52  26 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?