La Coruna. Elsőként az FC Porto jutott be a BL-dön-tőbe, miután a hazai 0:0 után idegenben 1:0-ra legyőzte a La Corunát.
Unatkozott a király
A visszavágó ott folytatódott, ahol az első mérkőzés befejeződött: mivel egyik csapat se mert kockáztatni, így a szurkolók – köztük János Károly spanyol királlyal – unalmas mezőnyjátékot láthattak. A portugálok valamivel aktívabban játszottak, aminek meg is lett az eredménye: a négyhónapos kihagyás után visszatérő Derlei büntetőből vezetéshez juttatta a Portót. Ezt követően a hazaiak felpörgették a játékot, de a rivális nagyszerűen védekezett, ráadásul Naybet egy felesleges szabálytalanságért megkapta második sárga lapját, s ezzel gyakorlatilag eldőlt a párharc. A tavaly UEFA Kupát nyert FC Porto második félidei bátrabb játékának köszönhetően megérdemelten került a fináléba.
„Csodálatos játékot produkáltunk, az első perctől kezdve fantasztikusan futballoztunk, és mentálisan is erősek voltunk” – mondta Jose Mourinho, a portugál gárda trénere. „Kiegyenlített küzdelem volt, de nagyon hiányzott az eltiltott Mauro Silva és Jorge Andrade. A büntető és a kiállítás mindent eldöntött. Most csak annyit tehetek, hogy gratulálok a Portónak” – nyilatkozta a hazaiak vezetőedzője, Javier Irureta. A csereként pályára lépett Fran szerint nincs felmentés a kudarc alól: – Az első találkozón még jó eredményt értünk el, de saját szurkolóink előtt semmit sem tudtunk bizonyítani. Ez szégyen! A Deportivo La Coruna legutóbb 2002 novemberében kapott gólt hazai BL-meccsen, vagyis Derlei találata parádés sorozatot szakított meg.
A Chelsea–AS Monaco mérkő-zés tegnap lapzártánk után ért véget. A gelsenkircheni döntőben a győztes a Portóval találkozik, május 26-án. (mit)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.