<p>Budapest visszalépésével csak két város, Párizs és Los Angeles maradt versenyben a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért. Ez már a második eset, hogy kettőre csökkent a jelentkezők száma – paradox módon éppen az Agenda 2020 bevezetése óta.</p>
Újra csak két város maradt versenyben az olimpiáért
A 2022-es téli játékok rendezési jogáért csak Almati és Peking maradt versenyben, végül a kínai város lett a befutó. A kandidálási folyamat során visszalépett Oslo, Stockholm, Krakkó és Lviv, München és St. Moritz pedig be sem adta a pályázatát, miután a népszavazáson nem támogatta a lakosság a projektet.
A 2024-es nyári játékokra eredetileg pályázott volna Boston, Hamburg és Róma is, de ők még Budapestnél is hamarább visszaléptek.
Mindez arra is utal, hogy bár Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az Agenda 2020-ban „gazdaságos olimpiákat” ígért, és azt, hogy nemcsak a sokmilliós nagyvárosoknak lesz esélyük elnyerni a rendezési jogot, a városok és lakosaik bizalmatlanok, és nem tartják jó befektetésnek a játékokat.
Míg Magyarországon szinte kizárólag csak a pályázat visszavonásának politikai vonatkozásait ragozzák, a nemzetközi visszhangokban ugyanilyen mértékben megjelenik az olimpiai mozgalom kritikája is. A New York-i székhelyű Deadspin portál kommentárjában például megjegyzi, az a tény, hogy Los Angeles és Párizs már rendelkezik az ilyen nagyszabású sportesemények megrendezéséhez szükséges infrastruktúrával, nem jelenti azt, hogy a „NOB nem kényszeríti őket új helyszínek építésére, és nem kell óriási összegeket költeniük biztonsági intézkedésekre és a NOB sportvezetőinek ünneplésére”.
Thomas Bach még decemberben úgy fogalmazott, el kell gondolkozni a pályázati rendszeren, mert a jelenlegi procedúrának túl sok vesztese van.
A budapesti pályázat visszavonásáról szóló döntés után nem sok sportoló szólalt meg. Az Atlantában olimpiai bajnok ökölvívó, Kovács Kokó István azon kevesek közé tartozik, akik nyilvános Facebook-bejegyzésben kommentálták a döntést. „Sok álmom volt, amit sikerült megvalósítanom. Volt egy közös álmunk, olimpia Budapesten. Volt egy közös álmunk, boldog és élhető országot, nemzetet teremteni. A kettő segíthette volna egymást. Ennek most már vége, de nem csak egy-két álommal lett kevesebb, ez sokkal több volt annál… Buktunk volna el a harc mezején, még az is erősített volna minket… Nem hiszem, hogy most bárki is örülne, mert ezzel nem lett jobb, sőt… Magyarország, bocsáss meg...” – írta érzelmektől fűtött posztjában Kokó.
A cselgáncsozó Csernoviczki Éva megosztotta a budapesti pályázat fekete profilképét, és csak annyit tett hozzá, hogy csalódott.
A budapesti pályázat sportolói bizottsága Kovács Ágnes elnök és Kárpáti György tiszteletbeli elnök vezetésével szintén csalódottságának adott hangot. „Bízunk benne, hogy a magyar főváros a nem túl távoli jövőben újra pályázhat és hisszük, hogy Budapest alkalmas lesz az olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére” – olvasható a 25 sportoló (többségükben olimpiai és paralimpiai bajnokok) által aláírt közleményben.
Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője szerdán este egy nyilvános vita közben tudta meg, hogy Orbán Viktor miniszerelnök, Tarlós István budapesti főpolgármester és Borkai Zsolt MOB-elnök találkozóján az a döntés született, hogy visszavonják a pályázatot. Bár saját bevallása szerint is számított a döntésre, láthatóan megviselte a hír.
„Szomorú vagyok, mert ekkora esélyünk még sohasem volt. Kézzelfogható közelségbe került egy budapesti olimpia lehetősége” – nyilatkozta tegnap Fürjes, aki szerint azért felelős döntés a visszalépés, mert az „egység megbomlásával” elveszett Budapest esélye. Ennek némileg ellentmondanak a következő mondatai: „Nagyon sok NOB-tag hívott fel az elmúlt napokban, ezek alapján is mondhatom, hogy soha ekkora esélyünk nem volt, mint most. Olyanok is kifejezték támogatásukat, akikről mindig tudtuk, hogy mögöttünk állnak, de voltak meglepő telefonhívások is, olyanokról is kiderült, hogy nagy valószínűséggel Budapestre szavaztak volna, akikről korábban ezt nem gondoltam.”
Utoljára a 2010-es téli olimpia rendezését előzte meg sikeres népszavazás: 2003-ban Vancouver lakosainak 64%-a támogatta az olimpiarendezési pályázatot, és a város meg is kapta a rendezési jogot.
A budapesti döntésről már értesítették a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amely szeptember 13-án, Limában választja ki a 2024-es játékok házigazdáját. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.