Újpest-Steaua - a magyar csapat ellen is eljárás indult

Budapest |

<p>Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága eljárást indított az Újpest FC-vel szemben, az együttes szurkolóinak viselkedése miatt a Steaua Bucuresti elleni, múlt csütörtöki Európa Liga selejtezőn.</p>

Erről a lila-fehérek hivatalos honlapja számolt be szerdán.
    A szervezet illetékes bizottsága - amely az említett összecsapás kapcsán a román klub ellen is eljárást indított - várhatóan csütörtökön dönt az ügyben.
    Az UEFA minden bizonnyal kiemelt figyelemmel kezeli a két csapat csütörtöki visszavágóját a Szusza Ferenc Stadionban, és szigorú szankciókat helyezett kilátásba fegyelmi vétségek esetén.
    Az Újpest FC éppen ezért arra kéri a szurkolókat, hogy ne hozzanak magukkal transzparenst – olyat sem, amelyet a magyar jogszabályok engedélyeznek, de félreértésre adhatnak okot -, tartózkodjanak bármiféle sértő, rasszista, antiszemita megnyilvánulástól, és a mérkőzésen kizárólag sportszerűen biztassák csapatukat.
    Az első találkozón az Újpest idegenben 2-0-ás vereséget szenvedett, a visszavágót csütörtökön 19:45-től rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?