Újoncból lett bajnokjelölt az illésházai ificsapat

<p>Nyáron a dunaszerdahelyi területi bajnokság második helyezettjeként kerültek a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjába, remekbe szabott őszi szereplésüknek köszönhetően 31 pontot gyűjtve (12-10-1-1, 58:11) újoncként az élen telelnek a Nyársik János edző vezette illésházai ifik.</p>

„Kollektívánk tavalytól formálódott. Tizennyolc sráccal foglalkozok, heti háromszor edzünk, a tréningeken tizennégyen– tizenhatan gyakorolnak. Védenceim tudatosították, hogy a siker alapja a lelkiismeretes munka, a jó hozzáállás. A felsőbb osztályban remek rajtot vettünk, 19:0-ra győztük le az ekecs-apácaszakállasiakat, élre álltunk, s listavezetőként, a balonyiakat egy ponttal megelőzve várjuk a tavaszi folytatást” – hangzott az éllovas sikerkovácsának őszi gyorsmérlege. Tegyük hozzá: az illésházaiak szerezték a legtöbb találatot (58), mesterlövészük, egyben a mezőny őszi gólkirálya, a pozsonyi Slovant és a DAC-ot is megjárt Nagy Erik 21-szer volt eredményes. A tabellaelső skalpját csak a vágaiak tudták begyűjteni, a légiekkel döntetleneztek. „Technikailag, erőnlétileg, lélektanilag ellenfeleink fölé nőttünk. Taktikai utasításaimat betartják a fiúk. Leegyszerűsítve: mi játsszuk a focit. További erényünk a játékfegyelem, ősszel csupán nyolc sárga lapot kaptak futballistáink. Mezünket viseli a két gólzsák. A már említett Nagy Erik és Miklós Zoltán, aki tizenhétszer rezegtette meg az ellenfelek hálóját. Társaik is gólképesek. Minden formációban rendelkezünk meghatározó egyéniséggel, ennek ellenére nem szeretnék senkit sem kiemelni. Csapatként, jól működő gépezetként funkcionálunk, a cserepadosok is képesek bármikor egyenrangú társként helyettesíteni a kezdőjátékosokat. A klubvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy mi csak a játékra összpontosítsunk. Ugyancsak sokat köszönhetünk a községi önkormányzatnak, a szponzoroknak és a szülőknek. Féltávnál tartunk, nehéz tavasz elé nézünk. Annyi biztos, hogy a folytatásban mindent megteszünk annak érdekében, hogy pozíciónkat megőrizve érjünk célba” – summázta az illésházaiak pozitívumait, nyomatékosította az együttes célját Nyársik János.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?