Újabb orosz óvás

Moszkva. Moszkvában továbbra sem fogadják el, hogy a sífutó Larissza Lazutyina és Olga Danyilova doppingolt a Salt Lake City-i téli olimpián.

Moszkva. Moszkvában továbbra sem fogadják el, hogy a sífutó Larissza Lazutyina és Olga Danyilova doppingolt a Salt Lake City-i téli olimpián. Annak ellenére, hogy a B-teszt is pozitív eredményt hozott, az Orosz Olimpiai Bizottság további jogi lépéseket helyezett kilátásba, mivel álláspontja szerint a vizsgálatok „szabálytalan módon“ történtek. Lazutyinát egyébként otthon ötkarikás bajnoknak tekintik, ennek megfelelően megkapta az orosz államtól az 50 ezer dolláros jutalmat. (A 30 km-es klasszikus stílusú versenyben az élen végzett, doppingolás miatt azonban eredményét törölték, csakúgy, mint a nyolcadik helyezett Danyilováét.)

Leonyid Tyagacsov, a nemzeti olimpiai bizottság elnöke pénteken kijelentette: 200 millió dollárra lenne szükség ahhoz, hogy az orosz sportolók felkészüljenek a 2004-es nyári, és a 2006-os téli játékokra. A sportvezető úgy véli, hogy egy magántőkéből megalakuló alapítvány segítségével megfelelő színvonalú edzőtáborokat kellene létrehozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?