Újabb műkorcsolya-botrány a láthatáron?

Szocsi |

<p>A L&rsquo;Equipe információi szerint orosz-amerikai egyezség született a szocsi téli olimpia műkorcsolya-versenyeinek befolyásolása érdekében.&nbsp;</p>

A francia lap úgy tudja, a paktum alapján az amerikai bíró segíti az oroszokat a csapatversenyben, amit az orosz bíró majd jégtáncban viszonoz, hogy biztosan az amerikai Meryl Davis, Charlie White kettős nyerjen a címvédő kanadaiak, Tessa Virtue és Scott Moir előtt. A csapatversenyben – főleg a második pontszámban – tényleg láthattunk fura dolgokat: a tizenöt éves Lipnyickaja például alig kapott kevesebbet, mint a mezőny egyik legkiforrottabb korcsolyázója, a káprázatos előadóvá érett Carolina Kostner, de Jevgenyij Pljuscsenko összekötő elemei is nagyon magas értékeket kaptak. Ez azonban még semmit nem bizonyít. A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség (ISU) ma kiadott egy közleményt, hogy nem szándékozik pletykákkal és spekulációkkal foglalkozni.  A 2002-es téli olimpián bizonyítást nyert, hogy a bírók manipulálni próbálták az eredményt, így végül párosban két győztest avattak. Az akkori botrány miatt jött létre a mai pontozási rendszer, amely azonban a bírók anonimitása miatt továbbra is ad módot a manipulációra. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?