Varhaník ziccere (Horváth Tímea felvétele)
Újabb elképesztő gólözön Jókán
Remek rajtot vettek, zsinórban három meccset nyertek, ezeken 34 (!) gólt szereztek, a mezőny egyedüli százszázalékos eredményességgel büszkélkedő csapataként listavezetőként várják az V. fociliga déli csoportjában a bajnokság folytatását a jókaiak.
A mátyusföldi alakulat az idénynyitón vendéglátóként 6:0-ra győzte le a pozsonyeperjesieket, ezt követően 12:2 arányban diadalmaskodott Nagymagyaron, legutóbb vasárnap ízekre szedte (16:1) a Brodské alakulatát. Az emlékezetes találkozón három triplázó, nevezetesen Martin Jež, Tomáš Varhaník és Nagy Erik viselte a gólrekorderek mezét. Az utóbbi nyolc találattal a góllista éllovasa. „Nem gondoltuk volna, hogy megsemmisítő vereséget mérünk a vendégekre, akik a 2. fordulóban ikszeltek (3:3) a jányokiakkal. Nálunk három támadóval léptek pályára, az elejétől a végéig nyílt focit játszottak. Fittyet hánytak a bekapott gólokra, nem álltak be védekezni, becsülettel küzdöttek. A mieink viszont nem elégedtek meg a kevéssel, így már félidőben 10:1 volt az eredményjelzőn. Ennek ellenére a vendégek fordulás után is gondtalanul, lélektani teher nélkül, mondhatni naivan fociztak. Nem szimuláltak, nem szabálytalankodtak, nem tördelték a játékot, nem húzták az időt. Az összecsapás végén sem csináltak gondot a csúfos vereségből” – értékelte a történéseket lapunknak Deák Zoltán, a jókaiak klubelnöke.
A vereség után a vendégek trénere azt nyilatkozta, hogy szakadéknyi a különbség a két alakulat játéktudása között. Szerinte a jókaiak akár a II. ligában is megállnák a helyüket. „A Brodské és Zvončín adminisztratív döntést követően került a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás csapatait felvonultató, szerintem rendkívül erős mezőnybe. A szintkülönbség egyértelmű. Egyébként jólesik az elismerés, de a három győztes párharc, a gólözönök után is igyekszünk a földön járni. Az viszont nagy pozitívum, hogy a nyitányon elkaptuk a fonalat, a jó kezdés számunkra hajtóerő lehet a következő megmérettetésekre. A gólgazdag győzelmek szurkolóinkat is feltüzelték” – sorolta az idény eleji sikerek hozadékát a tisztségviselő, aki nyomatékosította: a szisztematikus munka beérőben van. „Az eredményeket illetően fontosnak tartom kiemelni edzőnk, Patrik Petráš szakmai felkészültségét. Tavasszal a koronavírus-járvány lecsengése után elkezdtük a csoportos edzéseket, megfelelő erőnléttel rendelkezünk. A nyáron erősítettünk. A szerediektől leigazoltuk Tomáš Varhaníkot, a DAC Akadémiából hárman is érkeztek, közülük Farkas Bertalannak felsőbb osztályban a helye. Vasárnap szabadnaposok vagyunk, szerdán, a hétközi fordulóban az Illésházával csatázunk a pontokért odahaza. Remélem, maradt még puskaporunk a derbire” – értékelt, bizakodott Deák Zoltán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.