„Úgy csinálunk, mintha lenne futballunk”

„Amikor a válogatottnál dolgoztam, egyetlen mérkőzés sem tűnt gyanúsnak, nem ilyen szemmel néztem a meccseket. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyesmire is oda kellene figyelni. A sokat emlegetett pécsi magyar–horvát mérkőzésből is csak arra emlékszem, hogy Bódog Tamás a bokáját törte, amit egy lefixált eredményért aligha tett volna meg. Később pletykaszinten egyre gyakrabban lehetett hallani ezt-azt. Főleg azok a barátságos mérkőzések számíthattak ideális fogadási eseménynek, amelyeket semleges pályán játszottak, a televízió nem közvetítette őket, nem volt tétjük, s nem szültek indulatokat, viszont az egész világon a fogadóirodák kínálatában szerepeltek. Tipikus példa erre a tavalyi észt–bolgár mérkőzés: Törökországban játszották, nulla néző előtt, harmadik osztályú magyar játékvezetőkkel, tévés közvetítés nélkül.”

„Hogy mikor hallottam először konkrétumokat a magyar bundameccsekről? Amikor Vajda Gyuri kollégám 2004-ben visszajött Szerbiából, s elmondta nekünk, mit tudott meg a balkáni bundamaffia egykori magyarországi futárától. Hozzáteszem: ezeket az infókat teljes közöny fogadta az illetékesek részéről, pedig Vajda tájékoztatta az akkori MLSZ-elnököt, felhívott több tisztviselőt, de mindenki megveregette a vállát, hogy kösz, mi ezzel nem foglalkozunk.”

„Tartok attól, hogy a futballbundát működtető bűnszövetkezetnek olyan tőkeereje és olyan kiterjedt kapcsolatrendszere van, amely messze meghaladja a magyar hatóságok lehetőségeit. Bár ne lenne igazam! Mert hiába hallani egyre több helyről, hogy a magyar nyomozók milyen komolyan dolgoznak, Magyarországon a rendszerváltás óta senkit sem ítéltek el jogerősen bundázásért, s azelőtt is csak elkenték az ügyeket.”

„Fél évvel ezelőtt azt kérdeztük, miért nincs egyetlen letartóztatás sem a fogadási csalások ügyében, hiszen Bochumból már 2009 óta hallani lehetett, hogy a magyar futball sem tiszta. Akkor a kommandósok nagy csinnadrattával letartóztattak néhány embert, köztük négy játékvezetőt, akiknek a viselt dolgairól gyomorforgató történeteket lehetett hallani, s akik a legkevésbé sem bánták meg tetteiket, sőt: cinikusan üzengetnek a házi őrizetből, hogy kit hogyan fognak agyonverni. A letartóztatásokat minden hírportál kiemelt helyen, nagy cikkben, videofelvétellel együtt közölte. Amikor nem sokkal később az előzetes letartóztatás házi őrizetre változott, az már jóval kisebb terjedelmű, szinte jelentéktelen hír volt. Amikor pedig a házi őrizet is megszűnt, az már meg sem jelent sehol.”

„Vannak ismert alakok idehaza, akiket még az olasz lapok is név szerint említenek, mert külföldön is megpróbáltak meccseket venni, de Magyarországon valahogy nem kerültek a rendőrség látókörébe, holott tíz éve mindenki róluk beszél. Kiderül egy volt olasz válogatott játékosról, aki Sopronban légióskodott, hogy Olaszországban adta-vette a meccseket. Felmerül a kérdés, vajon mit csinált Magyarországon? Pályafutásának azt az időszakát miért nem vizsgálja senki?”

„Gondolkozzunk el azon, vajon szükség van-e még Magyarországon profi futballra… Erkölcsi példaképeket nem állít a felnövő generációk elé, gazdasági szempontból ráadásul abszolút megmagyarázhatatlan és indokolhatatlan a fenntartása. Egyes elemzők szerint a magyar hatóságok azért nem lépnek fel keményebben a bunda ellen, mert azzal megszűnne a magyar futball. Hát akkor szűnjön meg! Ha a bűncselekmények sorozatának csak ilyen radikális lépéssel tudnánk gátat szabni, akkor szüntessük meg a magyar futballt. Ha nincs meccs, nincs mit megbundázni.”

„Számomra megdöbbentő volt, hogy meghal egy ember, akinek a tragédiája nyilvánvalóan összefügg a fogadási csalásokkal, aztán egy ideig sápítozik a média, a hétvégi meccsek előtt egyperces gyászszünetet tartanak, majd minden megy tovább. Ezt egyszerűen nem bírom felfogni. A foci egy játék, nem? Kell az nekünk, hogy emberek haljanak meg miatta? Szerintem Kutasi halálának másnapján azt kellett volna mondani, hogy kész, vége, hagyjuk abba, ennyit nem ér meg ez az egész.”

„Közöny övezi a futballbundát? Igen. Mint ahogy közöny övezi az egész magyar futballt is. A magyar emberek 95%-a nem venné észre, ha egyik pillanatról a másikra megszűnne a profi futball Magyarországon. Illetve: már régen megszűnt. Declan Hill írta le a bundakönyve magyar kiadásának előszavában, hogy a kelet-európai bajnokságok összeomlottak. Magyarországon erre a kijelentésre senki sem kapta föl a fejét. Úgy csinálunk, mintha lenne futballunk. Pedig már régen nincs.”

„Hill azt írja, hogy egyes távol-keleti országokban tízből nyolc bajnoki meccset manipulálnak. Nálunk vajon nem? Itt miért működne másként a bajnokság? Naiv feltételezés, hogy a fogadási csalók csak a kétezres évek elején üzleteltek a magyar meccsekkel, de ma már rend van. Miért volna rend? Az üzleti életben ez nem így megy. Képzeld el, hogy bérbe adod a lakásodat, és minden hónapban elkéred a bérleti díjat. Mennyire valószínű az, hogy fél év után meggondolod magad, és azt mondod a bérlőknek: tudjátok mit, mostantól ingyen laktok itt, érezzétek jól magatokat, viszlát!? Egyébként furcsamód az éppen elévülő ügyek kerülnek mostanában elő.”

„A futballbunda egy olyan iparág, amelynek a működtetői hozzászoktak a rendszeres jövedelemhez. Olyan nincs, hogy vége, mostantól inkább hagyjuk. Miért hagynák? Volt olyan hatósági eljárás, ami miatt abba kellene hagyniuk? Nem volt. Volt olyasfajta erőteljes nyomás a közvélemény részéről, ami visszavonulásra késztette volna őket? Nem volt. Sőt: a bundázás egyre nagyobb méreteket ölt, mert a csalók látják, hogy bármit meg lehet tenni. Majd tíz év múlva valaki egy késő esti dokumentumfilmben, kitakart arccal elmondja, hogy annak idején nem volt minden frankó. Az eddigiek alapján nagyjából ilyen szankcióra lehet számítani. Esetleg pár hónap színpadias előzetes letartóztatásra, amelynek során a hírek szerint bánatpénzt kapnak a maffiától azok a kishalak, akik látszólag elviszik a balhét.”

„Amikor ezek az emberek betették a lábukat a futballakadémiákra, azt hittem, vége a világnak. Volt egy meccs az utánpótláskorúak bajnokságában, amely előtt valaki megpróbálta beszervezni a többieket. Minden futballista ugyanarra a csapattársára vallott. Mi jegyzőkönyveztük az esetet, jelentettük az MLSZ-nek, s azt hittem, az a fiatal focista többször már nem léphet pályára Magyarországon. Ehhez képest elutazott a válogatottal az U19-es Európa-bajnokság elitkörére, ahol a törököktől 6–1-es vereséget szenvedtünk, három magyar focista piros lapot kapott – ő is.”


Szöllősi György és Michel Platini, az UEFA elnöke a Puskás-könyvvel. (Fotó: pfla.hu)

„De azt is lehetett tudni, hogy kik voltak a főszervezők azon az utánpótlásmeccsen. Egykori játékosok. Ott ültek a lelátón. Az eset óta közel két év telt el, azóta sem hallgatták ki őket. Még tanúként sem.”

„Valószínű, hogy csak a jéghegy csúcsát látjuk, vagyis el lehet képzelni, mekkora lehet maga a jéghegy. Nem hiszem, hogy volnának tiszta csapatok. Ki akar szállni egy játékos? Hogyan? A szingapúri főnökök közlik a megrendelést, őket aztán nem érdekli, hogy a futballisták hogyan teljesítik a kérést, de teljesíteniük kell. Mindenki fél. Egy macedón játékvezető öngyilkos lett, Németországban egy bíró felvágta az ereit, három dél-koreai játékos pedig kiugrott az ablakon. Ez is hátborzongató.”

„A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség szöuli kongresszusán hallgattam egy előadást erről a témáról. Amikor egy menedzser azt állítja, hogy ingyen hozna futballistákat, akkor szinte biztos, hogy azért helyezi el őket egy adott csapatnál, hogy a bundamaffiának legyen embere az öltözőn belül. S egyáltalán nem biztos, hogy a játékos ezt akarja. Valaki egy idő után szívesen nemet mondana, csakhogy olyan közegben él, ahol el kell fogadnia a bűnözők szabályait.”

„Amikor évekkel ezelőtt letartóztattak egy német élvonalbeli játékvezetőt, már akkor gondoltam, hogy súlyos gondok lehetnek. (Robert Hoyzert futballmérkőzések manipulációja miatt 2005-ben két év öt hónap börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották a játékvezetéstől – a szerk. megj.) A Bundesliga ugyanis a világ legjobban szervezett, legszabályosabban működő bajnoksága, egy logikus és átlátható működési struktúrával. S ott lebukott egy bíró; márpedig a játékvezetőket utoljára veszik be a buliba, amikor már nagyon biztosra mennek. Angliában letartóztatták Rooney apját, Olaszországban egykori válogatott játékosokat vádolnak. S akkor majd épp az NB1 lesz tiszta? Távol-Keletről nézve egy Ferencváros–Honvéd majdnem olyan izgalmas fogadási eseménynek tűnik, mint egy Chelsea–Manchester United.”

„A legnagyobb veszély: hogy az emberek elveszítik a hitüket a futballban. A magyar focival kapcsolatban már múlt időről beszélhetünk. Az ókori Görögországban állítólag azért szűntek meg az olimpiai játékok, mert egy idő után már minden versenyszámban csaltak, s a nézők nem kértek a manipulációból.”

„Sosem voltak illúzióim a futball tisztaságát illetően, de amikor a rádió bemondta Kutasi Robi halálhírét, akkor elsírtam magam. Mert egy pillanat alatt összeállt a kép. Akkor megértettem, hogy itt valami nagyon nagy gáz van. Soha nem göngyölítették fel az olajszőkítés ügyét, pedig az is hihetetlen károkat okozott az országnak. Egy-két embert megöltek, egy-két embernek tíz-tizenöt évig elhúzódott a pere, aztán semmi. A futballbunda mögött is iszonyatos erejű nemzetközi szervezetek állnak. Ezért vagyok borúlátó. Szeretném azt hinni, hogy nem így működik a világ, s hogy létezik olyan magyar hatóság, amely ezzel szembe tud szállni. Talán csak abban bízhatunk, hogy a csalók jelentős része maga is szenvedélyes szerencsejátékos, vagyis nem ők tartják markukban a futballt, hanem fordítva, ők a játék rabjai, s végül a foci győz.”

„Ugyanis ne feledjük, nagyszerű játékosokból, befolyásos edzőkből azért lesznek a bunda kulcsfigurái, mert valaha mind egyet akartak: minél nagyobb mértékben befolyásolni a meccsek végeredményét. Eredetileg tisztességes eszközökkel: gólokkal, cselekkel, taktikai húzásokkal. Csakhogy vannak olyan, tisztességtelen eszközök, amelyekkel sokkal inkább biztosra lehet menni. S aki egyszer már megtapasztalta, hogy milyen nagyszerű dolog az eredmény alakítójának lenni, az újra és újra elcsábul. A csalásban résztvevők egy része, mint minden rossz szerencsejátékos, nem csak nyer, hanem rendre veszít is. De sokkal fájdalmasabb a mi veszteségünk: le kell számolnunk az illúzióval, hogy bármi értelme van még ennek az egésznek.”

Gazdag József