Tűzijátékkal ünnepeltek

Szenc. Vaskos meglepetésre a második vonalban szereplő szenci futballcsapat nyerte a Szlovák Kupát, miután a vágbesztercei fináléban (120 perc után 1:1 volt az eredmény) tizenegyes rúgásokkal legyőzte a favorizált Púchovot. Természetesen már a meccs elkezdődött az ünneplés, amely Szencen folytatódott.

Szenc. Vaskos meglepetésre a második vonalban szereplő szenci futballcsapat nyerte a Szlovák Kupát, miután a vágbesztercei fináléban (120 perc után 1:1 volt az eredmény) tizenegyes rúgásokkal legyőzte a favorizált Púchovot. Természetesen már a meccs elkezdődött az ünneplés, amely Szencen folytatódott. A csapat játékosait és vezetőit is váratlanul érte, hogy este fél tizenegykor hatalmas tömeg fogadta őket a Fő téren. Sőt, tiszteletükre tűzijátékot is rendeztek.

„Nagy álmom vált valóra azzal, hogy kijutottunk a nemzetközi porondra. Azonban nem tarthatott sokáig a dáridó, mert már a szombati bajnokira kell készülnünk. Ezért már éjfél előtt pihenőre tértek a futballisták. Fél millió koronás célprémiumot osztok szét a játékosok között, a pénzt két héten belül megkapják. Számunkra elsődleges, hogy bennmaradjunk a II. ligában, aztán nyáron alaposan erősítünk, várhatóan hét-nyolc új labdarúgót igazolunk” – mondta lapunknak Daniel Bartko klubelnök-tulajdonos.

Megtudtuk, hogy a hazai UEFA Kupa-mérkőzéseket Nagyszombatban vagy Pozsonyban rendezik.

Ladislav Molnár eddigi legnagyobb edzői sikerének számít a trófea elnyerése. „Rendkívül boldog vagyok, védenceim a fináléban példásan küzdöttek és kihozták magukból a maximumot. Remélem, a pontvadászat hátralévő mérkőzésein is hasonló teljesítménnyel rukkolnak elő.”

Radoslav Bella, aki a sorsdöntő tizenegyest értékesítette: „Pályafutásom legfontosabb gólját szereztem. Annak ellenére, hogy a bajnokságban gyengélekedünk, bebizonyítottuk, hogy tudunk futballozni.“

A szenciek diadala egyáltalán nem mondható véletlennek, hiszen az előcsatározások során többek között a Trnavát, a címvédő Intert és a rózsahegyi együttest búcsúztatta.

Egyébként a KOBA 1992-ben alakult, tehát a játékosok kupagyőzelemmel tették emlékezetessé az évfordulót. (sz.z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?