Triatlon vb-döntő - ausztrál tarolás a nőknél

Budapest |

<p>A nőknél a címvédő ausztrál Emma Moffatt lett a világbajnok, miután vasárnap honfitársa, Emma Snowsill mögött másodikként végzett a triatlon vb-sorozat budapesti döntőjén, s ezzel megtartotta vezető helyét a pontversenyben.</p>

A 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló verseny két magyar indulója közül Vanek Margit a 46. helyen ért célba, míg Szalay Szandra a futás során feladta a viadalt.
A finálé előtt Moffatt mindössze 52 ponttal vezetett az új-zélandi Andrea Hewitt előtt, aki azonban elrontott úszása miatt csak 21. helyen ért célba, így Moffatt sikeréhez kétség sem férhetett. Hewittot ráadásul összetettben megelőzte az ezúttal harmadikként befutó svájci Nicola Spirig és a negyedik svéd Lisa Norden is, pedig mindketten több mint 200 pontos hátrányból kezdték a finálét.
"Szerettem volna a versenyt is megnyerni, de persze az volt az elsődleges, hogy a végső győzelem érdekében kidolgozott taktikám beváljon. Nem gondoltam volna, hogy ennyien maradunk a befutóra egy csoportban, de a lényeg, hogy így is sikerült megvédenem a világbajnoki címem, amely édesebb is mint az első" - mondta Moffatt.
Ahogy a felnőtteknél és szombaton az U23-asoknál, úgy vasárnap a junior nőknél is ausztrál siker született: a legfiatalabb korosztályban Ashleigh Gentle diadalmaskodott. Legjobb magyarként Takács Anna a 14. helyen végzett. Pap Eszter 18., a szingapúri ifjúsági olimpián csapatban aranyérmes Dudás Eszter 19., Horváth Zsanett 21., míg Szakály Zsófia 33. lett.
A vb a spanyol Fernando Alarza sikerével zárult, miután a junior férfiak mezőnyében sprintbefutóban felülmúlta a brit Thomas Bishopot és az amerikai Kevin McDowellt. A magyarok közül Balogh Bence 44., Búza Bence 47., míg Hankó Gábor 53. lett.
A profi versenyzők 1,5 km-es úszását a Kopaszi-gátnál, a Lágymányosi-öbölben, a Duna vizében rendezték. Ezt követően a 40 km-es kerékpározás során a résztvevők a budai alsó rakparton eltekertek a Lánchídig, majd onnan hét kört teljesítettek a Clark Ádám tér és a Margit-híd pesti hídfője között, többek között a Parlamentet is megkerülve. A 10 km-es futást az indulók négy kör alatt teljesítették, melyet a Clark Ádám tér és a Szent István bazilika között jelöltek ki. A juniorok ugyanezen az útvonalon versengtek, de fele ekkora távokon.

Eredmények:
nagydöntő, nők:
1. Emma Snowsill (Ausztrália) 1:49:43 ó
2. Emma Moffatt (Ausztrália) 1:51:26
3. Nicola Spirig (Svájc) 1:51:28
4. Lisa Norden (Svédország) 1:51:28
...46. Vanek Margit 1:57:31
Szalay Szandra a futás során feladta a versenyt.

A vb-pontverseny végeredménye, világbajnok:
-------------------------------------------
1. Moffatt 3806 pont
2. Spirig 3413
3. Norden 3390

junior nők, világbajnok:
------------------------
1. Ashleigh Gentle (Ausztrália) 57:48 perc
2. Charlotte Bauer (Németország) 58:52
3. Joanna Brown (Kanada) 59:07
...14. Takács Anna 1:00:04
...18. Pap Eszter 1:00:16
19. Dudás Eszter 1:00:22
...21. Horváth Zsanett 1:00:24
...33. Szakály Zsófia 1:01:19

junior férfiak, világbajnok:
----------------------------
Fernando Alarza (Spanyolország) 52:15 perc
2. Thomas Bishop (Nagy-Britannia) 52:18
3. Kevin McDowell (Egyesült Államok) 52:22
...44. Balogh Bence 55:20
...47. Búza Bence 55:29
...53. Hankó Gábor 56:10

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?