Továbbra sem kaphatnak a totópénzből

Budapest. Bár még valószínűleg messze vagyunk a nyolcvanas évek elejének totóbotrányától, amikor állítólag több mint 120 meccsen született megegyezésen alapuló eredmény a több száz lefizetett játékos és bíró miatt, az egy bunda is bunda alapon a két futballtestület, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Labdarúgóliga (MLL) sem hagyja annyiban az elmúlt héten felröppent gyanút.

Egyre kevesebben kíváncsiak a magyar bajnoki futballmeccsekre. Vajon miért? Nb1.hu-felvételAki lemaradt volna az előzményekről: több helyről jöttek az információk, hogy az őszi zárófordulóban lejátszott Sopron–Kispest és a Videoton–Békéscsaba NB I-es meccsen kozmetikázott eredmény született – minderről egyelőre nincs bizonyíték, ám az igen furcsa volt, hogy ezeket a találkozókat több tízmillió forinttal, azaz annak megfelelő koronával és euróval játszották meg Szlovákiában, illetve Ausztriában, és a váratlanul nagy összegek miatt több külföldi irodában is befagyasztották a fogadásokat. A hírbe hozott klubok természetesen tiltakoztak, de biztos, ami biztos, a fehérváriak nyilatkozatban kérték játékosaiktól a bundagyanú eloszlatását, a kispestiek pedig amiatt háborodtak fel, hogy a tippmix- és a totószereplés számukra csak negatívum lehet – elvégre a klubok nevüket adják a játékhoz, ám cserében egyetlen fillért sem kapnak.

Egy nappal később viszont jött a válasz a Szerencsejáték Rt. részéről, miszerint tavaly mintegy kétmilliárdos totópénzhez jutott az MLSZ... Akkor hol is van ez a pénz? Nos, a pénz valóban a labdarúgásban van, de nem a szövetségnél és nem az egyesületeknél. „A sporttörvényben az szerepel, hogy az utánpótlás fejlesztésére kell fordítani az állami szerencsejátékból befolyt adót, viszont az a pénz nem a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, hanem a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz kerül – mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. – A tárcától pedig a Nemzeti Labdarúgó Akadémia kapja meg az összeget, ez viszont tudomásom szerint jóval kevesebb, éves szinten mintegy félmilliárd forintot jelent.”

Gyanítjuk, ez az ötszázmillió tizenkét felé osztva sem idegesítené fel a klubvezetőket, de egyelőre szó sincs ilyesmiről, mert a szövetség ugyebár nem gazdálkodhat a pénzzel – ezzel azonban az egyesületek problémája még nincs megoldva.

„Teljesen jogos a klubok panasza, hiszen a labdarúgás alapú szerencsejátékokból, vagyis a totóból és a tippmixből azoknak kellene részesedniük, akik a nevükön keresztül hozzák a fogadni vágyó játékosokat, a pénz tehát a profi csapatokat illetné meg” – folytatta a főtitkár. – Természetesen azzal egyetértek, hogy az utánpótlás-nevelésre égetően szükség van, így akár az is kivitelezhető lenne, hogy az egyesületek a pénz egészét vagy egy meghatározott részét saját utánpótlásukra költsék. Egyelőre azonban ezt nem tehetik meg, a sporttörvény mást ír elő.”

Kérdezhetnénk: ezek szerint a sporttörvény rossz, és az MLSZ semmit nem tehet annak érdekében, hogy a klubok is részesedjenek a szerencsejátékpénzből?

„Már tettünk észrevételeket egy esetleges törvénymódosítással kapcsolatosan – utal arra Berzi Sándor, hogy a szövetségben sincsenek kibékülve ezzel a helyzettel. – Éppen a minap olvastam Gallov Rezső és Frenkl Róbert véleményét, miszerint a sporttörvény hiányosságait nem foltozgatni kéne, hanem talán egy egészen újat kéne megalkotni. A szövetség ehhez minden segítséget megadna...”

Az MLSZ azonban nemcsak ez ügyben szeretne változást elérni, hanem abban is, hogy akár csak a gyanú se vetődhessen fel a bajnokság tisztátalanságával kapcsolatban. Ezért is kérdeztük Bozóky Imre elnököt, hogy mint a magyar labdarúgás első számú vezetőjének mi a véleménye a történtekről.

„Mivel december tizenkettedikén döntenek a 2008-as Európa-bajnokság helyszínéről, az elmúlt napokban leginkább ez foglalkoztatott – válaszolta az elnök. – ĺgy még az első lépés sem történt meg, miszerint a profiligával karöltve kitaláljuk, hogyan is lehetne meggátolni a további bundalehetőségeket, ezért az esetleges eddig megbeszélt mérkőzések ügyében sem kezdődött el a vizsgálat. Ha történt valami szabálytalanság, annak természetesen büntetőjogi következményei is lesznek. Ám mivel most hosszabb szünet következik a bajnokságban, lesz időnk alaposan átnézni a tippmixügyet. Sőt, jogilag azt is meg kell vizsgálni, hogy mit tehet a magyar szövetség az újabb esetek kiküszöbölése érdekében, mert azt mindenáron meg kell akadályozni, hogy labdarúgásunkat bármi besározza.”

ĺgy akár egy újabb nagy harc várható – ezúttal az MLSZ és a külföldi irodák között. Elvégre Bozóky Imre fenti szavai szerint a szövetség nem tett le arról, hogy megakadályozza magyar bajnokik felvételét külföldi tippmixszelvényekre – más kérdés, hogy mit tehetne a szokásjog ellen, mert mint a Szerencsejáték Rt.-nél megtudtuk, semmilyen fogadóiroda nem köteles engedélyt kérni a műsorába felvett egyesületektől, illetve az országos szövetségtől. „Amíg nem vizsgáljuk ki a történteket, addig konkrétumokat nem szívesen mondanék – folytatta Bozóky Imre. – Az biztos, hogy a legkeményebb eszközökkel fel kell lépni a bunda ellen, és egyúttal azt is át kell gondolni, a szankciókon kívül mi lehet még visszatartó erő.”

Persze, egy méretes büntetés is el-veheti bárki kedvét a nagyipari tippmixtől. Demján Sándor ligaelnök hivatalba lépésekor azonnali kizárást és örökös eltiltást emlegetett, miként Szieben László ligaigazgató is nagyon komoly elmarasztalásokat helyezett kilátásba. Igaz, nincs amolyan bunda-büntetőtörvénykönyv, így nem tudhatjuk, miért mi járhat. Merthogy ha az egyik csapatból kilenc focista tippmixelt, míg a másikból mondjuk csak egyről bizonyosodik be mindez, akkor utóbbi klubot elég érdekes lenne egy játékos esztelensége miatt alsóbb osztályba minősíteni. Igaz, ez már a jogászok dolga, számunkra egyelőre marad egyetlen biztos információ: bár a mérkőzéseket már lejátszották, még messze nincs vége az őszi szezonnak...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?