<p>A magyar női vízilabda-válogatott két vereség után utolsó csoportmérkőzését megnyerte, a franciák elleni 18-3-as sikerrel négyesében harmadik lett, így az amerikaiakkal találkozik a nyolc közé jutásért a kazanyi vizes világbajnokságon.</p>
Továbbjutott a magyar női vízilabda-válogatott
Budapest/Kazany |
A csütörtöki összecsapáson hamar kijött a két gárda közötti tudáskülönbség: Merész András szövetségi kapitány együttese 4-0-ra elhúzott, majd egy visszafogottabb második negyedet követően, a harmadik játékrészben 13-2-es vezetésre tett szert. A befejező nyolc percben tovább növelte a különbséget, s végül könnyedén nyert. A csapat legeredményesebbjének Bujka Barbara bizonyult, aki hat alkalommal is bevette a franciák kapuját. A Merész-együttes - amely a vasárnapi csoportnyitó meccsen 9-8-as vereséget szenvedett a kínaiaktól, kedden pedig 13-11-re az oroszokkal szemben maradt alul - a harmadik helyen zárt, így szombaton a negyeddöntőbe kerülésért a C csoport másodikjával, az Egyesült Államok olimpiai bajnoki címvédő csapatával játszik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 02.28.
Máté Zsuzsanna még nem gondol Párizsra
2024. 02.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.