További három évig Monzán lesz az Olasz Nagydíj

Milánó |

<p>Az Olasz Automobil Szövetség (ACI) bejelentette, hogy a következő három évben is Monza rendezi a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.</p>

Az ACI-t vezető Angelo Sticchi Damiani elmondta, hogy a szeptemberi, szóbeli megállapodás után most hivatalosan is aláírták a szerződést az autós gyorsasági világbajnokság kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, így 2019-ig biztosan lesz F-1-es Olasz Nagydíj, amelynek minden alkalommal Monza ad otthont.

"Sok munkába került, de a nehézségek ellenére sikerült megegyeznünk Monza jövőjéről" - nyilatkozott Damiani.

A szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra, de médiaértesülések szerint az olaszok három év alatt 68 millió eurót fizetnek a rendezésért, mely összeg nem sokkal kevesebb annál a 75 millió eurónál, amit Ecclestone eredetileg szeretett volna kapni.

A monzai az egyik legnagyobb hagyományú versenypálya, egyetlen más helyszínen sem tartottak annyi F-1-es futamot, mint itt. Az 1950-es, első verseny óta csak 1980-ban nem volt Forma-1-es házigazda, mivel abban az évben Imola rendezte az Olasz Nagydíjat.

A monzai versenyhétvégére az előzetes versenynaptár szerint szeptember 1. és 3. között kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?