Tour de France - Sagan feladta a versenyt

Peter Sagan

Feladta a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt Peter Sagan, a sprinterek pontversenyének hétszeres győztese.

Csütörtökön a Saint-Paul-Trois-Chateaux és Nimes közötti, mindössze egy harmadik kategóriás emelkedőt magába foglaló 159,4 kilométeres táv mezőnyhajrát ígér, ám ebben már nem érdekelt Sagan, a rajt előtt ugyanis feladta a versenyt térdének romló állapota miatt - számolt be a cyclingnews szakportál.

Sagan kifejtette: bár a verseny korai szakaszában összeszedett sérülése már javulni kezdett, két nappal ezelőtt beverte a térdét a kormányba, a sprint közben, ez pedig jelentősen rontott az állapotán.

A 31 esztendős szlovák bringás a harmadik etap hajrájában bukott a versenyt rögtön feladni kényszerülő Caleb Ewannel együtt. A háromszoros világbajnok Sagan így a zöld trikót nem fogja megszerezni azt követően, hogy idén a Giro d'Italián már sikerült elhódítania a kategória első helyét illető ciklámen trikót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?