Történelmi összecsapások árnyékában történelmi mélypontra süllyedt a futball

<p>Az egész világon folytatódtak a 2018-as labdarúgó-világbajnokság küzdelmei, melyek nem nélkülözték sem a botrányokat, sem a gyönyörű gólokat &ndash; a legérdekesebb történéseket gyűjtöttük össze olvasóink számára, de nem felejtkeztünk meg a vb-selejtezőkön túli világról sem.&nbsp;</p>

November 10-én nem egy vb-selejtezővel indult az összecsapások sora, hanem egy igen érdekes barátságos mérkőzéssel, melyen a katari labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Oroszországot csütörtökön Dohában. A vendégek már az ötödik percben megszerezték a vezetést Alekszandr Szamedov tizenegyesével, majd közel félóra elteltével a katari Ibrahim Abdulmajed is büntetőből próbálkozhatott, de nem talált kapuba. A kihagyott lehetőség nem bosszulta meg magát, mivel alig több mint öt perccel később a találkozó harmadik tizenegyesét Bualem Huhi gólra váltotta. A második játékrész 72. percében Karim Budiaf találatával már előnybe kerültek a hazaiak, az eredmény pedig a lefújásig nem változott, mert az oroszok Alekszandr Kokorin révén szintén tizenegyest hibáztak a hajrában. A katariaknál – ahogy azt már a kézilabda-válogatottjuk esetében megszokhattuk – ezúttal is voltak honosított játékosok, két brazil és egy zöld-foki-szigeteki születésű focista lépett pályára a színeikben. A találkozó érdekessége, hogy a következő két világbajnokság házigazdája lépett pályára, ugyanis 2018-ban Oroszországban, míg 2022-ben Katarban rendezik a vb-t. Mindkét ország szívesen henceg lobbierejével és gazdasági hatalmával, de úgy tűnik, hogy a pályán most a közel-keletiek a jobbak. Vereség után utaznak a svédek Budapestre Az örmény labdarúgó-válogatott több mint három év után nyert újra tétmérkőzést: a pénteki világbajnoki selejtezőn 2–0-s hátrányból fordítva, a 94. percben szerzett góllal verte 3–2-re a vendég, előzetesen jóval esélyesebb montenegrói csapatot az európai vb-selejtezők negyedik fordulójában, az E csoportban.  A futball legősibb párharcának 113. összecsapását rendezték a londoni Wembley-ben, ahol Anglia fogadta a skót válogatottat – ez a két csapat játszotta a futballtörténelem első, nemzetek közötti összecsapását is. A mérkőzés első húsz perce a várakozásoknak megfelelően angol fölényben telt. A 24. percben született az első gól, Daniel Sturridge szinte láthatatlan, de pazar fejese után. A második félidőben gyorsan megduplázták előnyüket a hazaiak, Adam Lallana is fejjel volt eredményes, a 61. percben Gary Cahill szintén gólt érően bólintott a kapuba – Anglia a legutóbbi nyolc skótok elleni góljából hetet fejjel szerzett. A háromoroszlános csapat sorozatban 33. Eb- és vb-selejtezőjén maradt veretlen, és 1975 óta nem győzte le ilyen arányban a skótokat. Abban az évben 5–1-re nyertek.Ami a magyar válogatott következő ellenfelét, a svéd válogatottat illeti: Franciaország és Svédország személyében az A csoport két első két helyezettje csapott össze. A Stade de France-ban rendezett találkozót gyászszünet előzte meg, a 2015. november 13-i párizsi terrortámadásokban elhunyt áldozatokra emlékeztek.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255123","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"344","title":"A skót szurkolóknak nem sok örömük volt az angol elleni összecsapásban","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A mérkőzés első félideje nem hozott gólt, helyzetet sem sokat. A franciák domináltak, de fölényük meddő volt, a kontrákra berendezkedő svédek alakítottak ki veszélyesebb gólszerzési lehetőséget. A franciák kezdőcsatára, Olivier Giroud mindössze hétszer ért labdába az első félidőben, ez jól mutatja, milyen sikeresen kivonták a svéd hátvédek a játékból.  A második játékrészben jött a meglepetés: a svédek a Bundesligában remeklő RB Leipzig támadója, Emil Forsberg révén szabadrúgásból vezetést szereztek az 55. percben. Gyorsan egyenlítettek azonban a franciák: Payet ívelt középre egy jobb oldali szabadrúgást, a labdára Varane is emelkedett, de Paul Pogba bólintotta be. Alig telt el tíz perc, Dimitri Payet megfordította a meccset a franciáknak, kihasználva a svéd kapus, Olsen bizonytalan kimozdulását. A franci­ák innentől már nem adták ki a ke­zük­ből a három pontot, negyedik selejtezőjükön a harmadik győzelmüket szerezték, és magabiztosan vezetik az A csoportot. A 2016-ban Eb-döntőt játszó házigazdák idén a 13. mérkőzésüket nyerték meg, ennél többet egyetlen évben sem nyertek.  Óriási botrány Bukarestben Eközben a csoport másik meccsén forrtak az indulatok Romániában.  Több mint botrányosra sikeredett a román–lengyel vb-selejtező, és nem csak a Robert Lewandowskit ért támadás miatt.  A románok talán csak azt viselték nehezen, hogy a lengyel válogatott feltörli velük a gyepet a két ország vb-selejtezőjén, de a hírek szerint végig feszült volt a hangulat a lelátón.  A verekedésről készült felvételen egy dolog azonnal látszik: akár a magyarok elleni meccsen, a lengyelek ellenin sem voltak felkészülve a román rendőrök, akik késve és nagyon határozatlanul reagáltak.  Több román lap arról ír, hogy a lengyel ultrák végig szidalmazták a románokat, és még magyar zászlók is előkerültek a vendégek táborában. Erre válaszul a románok rakétákat lőttek ki a lengyel szurkolók felé.  Emellett a román szurkolók petárdát dobtak a pályára a világbajnoki selejtező-mérkőzés második félidejében. A pirotechnikai eszköz fél méterrel Robert Lewandowski mellett landolt és robbant fel. A Bayern München lengyel csatára fájdalmasan az arcához kapott, és összeesett, ápolásra is szorult, de lecserélni nem kellett, sőt, a 83. percben és a 90. percben is gólt szerzett. Futballmélypont Görögországban Ennél is mélyebbre süllyedtek azonban a görög ultrák a vasárnapi, Bosznia elleni világbajnoki selejtezőn, a szövetség büntetésre számíthat. Görög szurkolók egy csoportja már a találkozó előtt megtámadott néhány bosnyák drukkert, akik közül többen megsérültek. Az erőszakos viselkedés a stadionon belül is folytatódott. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255124","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"A görög szurkolók viselkedése minden képzeletet alulmúlt Bosznia ellen","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A szerbekkel kiegészülő hazai ultrák különböző tárgyakat dobáltak a pályára, majd egy transzparenst is felmutattak, amelyre az volt írva, hogy „Noz, zica, Srebrenica” (Kés, drót, Srebrenica). A felirat a boszniai háború legvéresebb eseményére, a srebrenicai mészárlásra utal. 1995 júliusában Srebrenica környékén több mint 8000 bosnyák muszlimot végeztek ki. Sajnálatos, hogy a mérkőzést rendező Görög Labdarúgó-szövetség nem tudta megakadályozni egyes szurkolók kirívóan gyűlöletkeltő üzenetét, amelynek semmi helye a futballban. Az UEFA és a FIFA várhatóan büntetéssel reagál a történtekre – a bosnyák válogatott Twitter-oldala erre szólította fel a nemzetközi szövetségek fegyelmi bizottságait. Az 1–1-es döntetlennel végződő mérkőzésen volt két piros lap és egy 95. perces egyenlítés, az AS Romában futballozó Edin Dzeko kiállítása különösen emlékezetesre sikerült.A bosnyákok 1–0-ra vezettek, amikor Dzeko és az egyik görög védő, Szokratisz Papasztatopulosz harcolt a labdáért. A bosnyák csatár a földre került, de a labdát magánál tartotta, viszont a görög védő el akarta venni tőle, ez robbantotta ki a konfliktust. Dzeko előbb belekapaszkodott Papasztatopuosz lábába, majd lehúzta az ellenfele nadrágját, ami azt eredményezte, hogy a két csapat játékosai lökdösődni kezdtek, és amikor nagy nehezen helyreállt a rend, a svéd Jonas Eriksson kiállította a korábban már figyelmeztetett Dzekót, valamint a görögöktől az egyik kakaskodót, Kirjakoszt Papadapuloszt. A görögök végül a hajrában egyenlítettek, ami még jobban feldühítette a kiállítás miatt amúgy is frusztrált Dzekót. „A bíró azt mondta, hogy azért adott lapot nekem, mert én kezdtem az egészet. De én voltam az egyedüli, aki a földre került, akkor hogy kezdhettem volna én a balhézást? Úgy érzem magam, mintha kikaptunk volna 3–0-ra. A görögök nem érdemelték meg ezt a pontot, azt érdemelték volna, hogy 4–0-ra kitömjük őket” – füstölgött a Roma csatára.   Szomorú eseményeknek lehettek szemtanúi az albán szurkolók is. Kétezer rendőr volt szolgálatban az Albánia–Izrael világbajnoki selejtezőn. A találkozónak eredetileg az északi Shkodra adott volna otthont, ám végül az albán fővároshoz, Tiranához közeli helyszínen, az Elbasan Arenában rendezték meg az összecsapást. Az Israel Radio arról számolt be korábban, hogy az albán hatóságok letartóztattak legalább négy embert, akik összeköttetésben álltak az Iszlám Állammal, és akik az izraeli együttes megtámadását tervezték. Csúcsrangadó Dél-Amerikában Amíg Európában az angol és a skót válogatott csapott össze történelmi találkozón, addig Dél-Amerikában brazil–argentin klasszikus rangadóra került sor. A Neymar nevével fémjelzett hazaiak 21 ponttal álltak a tabella élén, míg a barcelonai csapattársa, Lionel Messi által vezetett vendégek a kiesést jelentő hatodik helyen szerénykedtek, így számukra létfontosságú lett volna a három pont begyűjtése. A két válogatott eddig 102 mérkőzést vívott egymás ellen: az örökmérleg elképesztően szoros, hiszen 39 brazil győzelem mellett 37 argentin siker, valamint 26 döntetlen született, a gólkülönbség pedig 159–159 volt a találkozó előtt.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255127","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Messi nem is gondol arra, hogy lemaradhatnak a vb-ről","typeof":"foaf:Image","width":"335"}}]]A brazil válogatott remek formában várta az összecsapást, legutóbbi négy meccsét megnyerte, ezeken 12 gólt szerzett és csak egyet kapott. Az argentinoknál már korántsem ilyen jók az előjelek: Messiék három mérkőzés óta nyeretlenek, legutóbb Paraguaytól kaptak ki hazai pályán 1–0-ra. A tendenciák egymás ellen sem fordultak meg: könnyed, 3–0-s győzelmet aratott a brazil labdarúgó-válogatott Argentína ellen. A brazilok Coutinho, Neymar és Paulinho találatával győzték le az ősi ellenfelet. Messiék 11 forduló után továbbra is a hatodik helyen állnak, nyolc pont hátrányban az éllovas brazilok mögött. A selejtezőt Belo Horizon­tében rendezték, ebben a stadionban kapott ki 7–1-re Brazília a 2014-es labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében Németországtól. A mostani siker némi gyógyírt jelenthet a szurkolók sebeire.  Dél-Amerikában 10 nemzet küzd egy csoportban a világbajnoki részvételért. Az első négy automatikusan kvalifikál az oroszországi tornára, az ötödik pótselejtezőt vív. Argentína hátránya egy pont a már kijutó helyen álló, azaz 4. Ecuadorral szemben, tehát a mezőny elég sűrű.   A vereség után Lionel Messi értékelte a válogatott helyzetét. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255128","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"328","title":"Neymar szép góllal vette ki a részét az ősi ellenfél legyőzéséből","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] „Fejben egyszerűen nem vagyunk rendben. A válogatottunk remek futballistákból áll, de amikor a fejekben nincs rend, akkor a lábak sem mozognak úgy, ahogyan kellene. Pozitív hozzáállásra van szükségünk, ki kell másznunk ebből a pocsék helyzetből, amibe keveredtünk. Tudjuk, hogy most minden irányból kritika zúdul ránk, ahogyan az utóbbi időben rendre történt velünk, de erősnek kell lennünk, és meg kell fordítanunk a dolgok menetét. Az igazság az, hogy az utóbbi időben nem könnyű a helyzetünk. A Paraguay elleni találkozót csak a televízióból néztem, úgy éreztem, a szurkolóink hamar elveszítik a türelmüket. Egy kisebb hiba után egyből fütyülni, káromkodni kezdtek. Ez biztos, hogy nem segít” – nyilatkozta a meccs után Messi. Argentína 2014 nyara óta egy vb- és két Copa América-finálét vesztett el, a szurkolók frusztráltak a közelmúlt csalódásaitól. „Még hét meccsünk hátra van, sok pontot szerezhetünk, azok ellen játszhatunk, akik előttünk állnak. Nem is gondolunk arra, hogy nem leszünk ott a világbajnokságon. Sok mindenen kell változtatnunk, de azért magabiztosak vagyunk” – zárta szavait a klasszis. Az argentinokkal legutóbb 46 éve fordult elő, hogy nem jutottak ki világbajnokságra, azóta mind a 11 tornán részt vettek, két döntőt megnyertek (1978, 1986), kettőt pedig elveszítettek (1990, 2014). 

35 ezren tüntettek Zidane-álarcban

Az indiai Szuperligában szereplő Kerala Blasters szurkolói nem mindennapi tüntetést tartottak: 35 ezren üzenik Zidane-álarcban, nem kérnek az erőszakos viselkedésből.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255126","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"270","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A Kerala Blasters szombaton az ellen a Chennaiyin ellen játszott a bajnokságban, amelynek Marco Materazzi a vezetőedzője. Ki ne emlékezne Marco Materazzi és Zinedine Zidane ikonikus jelenetére a 2006-os világbajnokság döntőjéből, amikor a francia aranylabdás egy szóváltás után mellkason fejelte az olasz hátvédet. Materazzit októberben egy mérkőzésre eltiltották a két csapat 0–0-s döntetlennel végződő találkozóját követően, amiért az ellenfél edzőjével és egyik játékosával is összebalhézott. Erre reagálva a Kerala Blasters szurkolói a következő dél-indiai derbire 35 ezer Zidane-maszkkal készültek, így akartak üzenni Materazzinak, hogy nem nézik jó szemmel az olasz agresszív természetét. Az egyik drukker elmondása szerint békés, de látványos módszerrel akarták felhívni a világ figyelmét arra, hogy Materazzi vezetőedzőhöz méltatlan módon viselkedik. Volt Gábor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?