Történelmi KFC-győzelem Kassán

komáromi focisok

A klubtörténet első Niké ligás sikerét ünnepelhette szombat este a komáromi labdarúgócsapat, amely 1:0-ra tudott győzni Kassán.

A KFC a meccshalasztások miatt közel három hét után léphetett pályára a Niké Ligában. Ahogy azt vezetőedzőjük, Radványi Miklós lapunknak még a mérkőzést megelőzően elmondta, nem igazán tudták, hogyan fog ez lecsapódni a csapaton, mivel még edzőmeccset sem volt kivel játszaniuk a kényszerű szünetben.

A lilák mestere két helyen változtatott a legutóbbi, Dunaszerdahelyen rendezett bajnoki kezdőjén: az ott súlyos sérülést szenvedett Šimko távollétében a komáromiak átálltak a kétcsatáros játékra, de ezúttal Sylvestr helyett a Bayemi–Voleský páros rohamozta a kassai kaput.

Pontosabban rohamozta volna, mivel a hazaiak nagy nyomás alá helyezték a kapujukat. Bár hatalmas ziccerekről nem beszélhettünk, Gallovič, Niarkhosz és (kétszer) Zsigmund befejezései veszélyesek voltak. A kassaiak már a nyolcadik szögletüket rúgták a 26. percben, az első félidőben pedig összesen 14 lövésig jutottak – igaz, egy sem találta el Trefil kapuját. Az egyik kulcsmomentummá így a 35. perc vált: akkor kapta meg – két perccel az előző után – második sárga lapját a hazaiak játékosa, Ján Krivák, aki mindkétszer korábbi csapattársa, Patrik Voleský ellen szabálytalankodott. A kassaiak az első figyelmeztetés jogosságát nem vitatták, a második szerintük nem feltétlenül járt volna a középhátvédjüknek. „A kiállítás után átvettük a kezdeményezést, de továbbra sem ment igazán a játék. A második félidőben, a cserék után már gyorsabbak és dinamikusabbak voltunk – mondta a találkozó után Radványi.

Ganbayar helyzetére azonban Magda lehetőségével válaszoltak a hazaiak, akik továbbra is közelebb jártak a gólhoz ellenfelüknél. A komáromiak viszont maximálisan hatékonynak bizonyultak: az első és egyetlen, kaput eltaláló labdájukból gólt szereztek. Špyrka kiugratása eljutott Tamás Nándorig, és a romániai játékos ellőte a labdát Šipoš kapus mellett – 0:1. A létszámhátrányban játszó a kassaiak a mérkőzés legvégén, a 93. percben dolgoztak ki még egy nagy helyzetet, Medved akciója és visszapassza után Dos Santos azonban fölé lőtt kapásból. Az eredmény már nem változott, a komáromiak harmadik élvonalbeli találkozójukon megszerezték a klubtörténet első élvonalbeli győzelmét – még ha szerencsével is, ahogy azt Radványi megjegyezte.

„Három hete nem játszottunk tétmeccset, csak edzettünk, ezért számítottunk rá, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A kassaiaknak megvan a kellő minősége támadásban, amit bizonyítottak is. Miután megszereztük a vezetést, az volt az érzésem, hogy újoncként kissé megijedtünk a lehetőségtől, hogy akár nyerhetünk is. Végül azonban sikerült megtartanunk az előnyünket, boldogok vagyunk, hogy megszereztük a KFC történelmi első pontjait az élvonalban – összegzett Radványi. 

A kiállítást kiharcoló Voleský szerint is nagy dolog, hogy az eddig minden bajnokiján jól játszó kassaiak otthonában tudtak diadalmaskodni: „A piros lap után a hazaiak kissé visszahúzódtak, mi viszont nehezen találtuk rajtuk a fogást. Sikerült azonban gólra váltanunk az egyetlen ziccerünket.

A másik oldalon természetesen nagy volt a csalódottság, Geri Gergely vezetőedző nem titkolta az elégedetlenségüket. „Mérgesek vagyunk. Aktívan szerettünk volna focizni, ami sikerült is. Sok-sok beadásunk volt, nyomás alatt tartottuk a komáromiakat. Aztán jött egy tapasztalt játékosunk hatalmas hibája, aki kiállíttatta magát. A második félidőben így is volt több helyzetünk, de nem tudtunk betalálni. Az ellenfeleinknek pedig lassan helyzet sem kell ahhoz, hogy gólt rúgjanak nekünk. Nagyon csalódottak vagyunk, nem így képzeltük el a mai találkozót” – nyilatkozta Geri. 

A komáromiak a győzelemnek köszönetően elmozdultak a kiesőhelyről, szombaton az egyik mögéjük csúszott csapattal, a nagymihályiakkal találkoznak hazai pályán. Előbb azonban még vár rájuk egy kiruccanás, a Slovnaft Cup 2. fordulójában az V. ligás Hliník nad Hronom vendégei lesznek szerdán. 

Érdekes

FC Košice–KFC Komárno 0:1 (0:0)

Gólszerző: Tamás N. (80.). 

Játékvezető: Očenáš. Sárga lap: Kružliak, Dos Santos, ill. Špyrka, Sylvestr, Trefil. Piros lap: Krivák (35., Košice)

KOŠICE: Šípoš–Kružliak, Krivák, Jakubko–Fabiš, Gallovič, Zsigmund, Bokros (85. Innocenti)–Faško (82. Dos Santos)–Medved, Niarkhosz (46. Magda)

KFC: Trefil–Diviš, Špiriak, Pillár, Rudzan–Ožvolda (90.+1 Németh T.)–Šmehyl (60. Tamás N.), Špyrka, Ganbayar (90.+1 Adayilo)–Bayemi (60. Sylvestr), Voleský (81. Nagy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?