Történelmet írt az Olimpiakosz

EKL
Athén |

Az Olimpiakosz labdarúgócsapata hosszabbítás után 1:0-ra legyőzte a Fiorentinát az Európa-konferencialiga döntőjében, ezzel megszerezte története első nemzetközi trófeáját.

Az Athénban rendezett döntőt előzetesen rizikósnak minősítették, hiszen a pireusziak a nagy rivális AEK új stadionjában léptek pályára. Miután kialakult a finálé párosítása, még az is felmerült, hogy a budapesti Puskás Aréna veszi át a rendezést a görög fővárostól. Végül az UEFA vállalta a kockázatot, a döntés pedig bevált, a meccs előtt, közben és után sem történt jelentősebb rendbontás.

Athénban az Olimpiakosz és a Fiorentina is energikusan, gólra törően játszott az első percekben. Az első lehetőség a görögöké volt, majd a firenzei lilák veszélyeztetettek kétszer és egy ízben lesgólt is szereztek. Ezután egészen a félidőig pörgős, de sok pontatlansággal tarkított játék folyt a pályán, a két csapat minden szempontból egyenrangú volt.

A második félidő lényegesen több pontatlanságot és sok játékmegszakítást hozott. A mérkőzés már kevésbé volt élvezetes, és helyzet ugyan mindkét oldalon akadt, de a kapusok formában voltak, így a Konferencialiga hároméves történetében először került sor kétszer tizenöt perces hosszabbításra.

A ráadásban is töredezett maradt a játék a sok apró szabálytalanság által, és több alkalommal a portugál játékvezető sem a legjobb érzékkel fújta be az ütközéseket vagy épp engedte tovább a játékot. Az egyetlen izgalmat a pireuszi Jovetic távoli lövése jelentette, de az olaszok kapusa magabiztosan ütötte oldalra a bal sarokba tartó labdát. Már csak pár perc volt hátra a tizenegyespárbajig, amikor váratlanul megszületett a mindent eldöntő gól: az Olimpiakosz támadója, el-Kabi jó ütemben robbant be az ötösbe, és Hezze balról érkező beadását négy méterről a hálóba bólintotta. Az elnyújtott gólöröm és az esetleges lest hosszasan vizsgáló VAR miatt a játékvezető a százhúsz percre is rápakolt még ötöt, de ezalatt a firenzeiek már nem tudtak ziccert kialakítani és egyenlíteni.

A Fiorentina sorozatban másodszor veszítette el a Konferencialiga döntőjét, 1961-es KEK-győzelme óta pedig már a negyedik aranycsatájában maradt alul a nemzetközi porondon. Vincenzo Italiano, a Fiorentina mestere úgy fogalmazott, a mostani kudarc jobban fáj, mint az egy évvel ezelőtti, akkor a West Ham Unitedtől kaptak ki 2:1-re. „Ezúttal igazán hittünk benne. Nagyon fáj. Nagy csalódás ezt másodszor is átélni. És azért is, mert több gólszerzési lehetőségünk is volt. De a játékosok mindent megtettek, ezért is nagyon rossz őket sírni látni.”

Az Olimpiakosz első görög klubcsapatként nyert nemzetközi trófeát – Görögország lett a 18. európai nemzet, amely nagy nemzetközi trófeát szerzett. 1971-ben a Panathinaikosz is közel járt a bravúrhoz, amikor bejutott a BEK-döntőbe Puskás Ferenc irányításával, de azt elveszítette az Ajax ellen.

Jose Luis Mendilibar, a pireusziak vezetőedzője tavaly megnyerte az Európa-ligát a Sevillával, idén pedig újabb trófeát zsebelt be. A győzelemnek köszönhetően csapata a következő szezonban ott lesz az Európa-liga főtábláján.

„Hihetetlen boldogságot érzek, hogy ekkora örömöt tudtunk okozni a szurkolóinknak – lelkendezett a spanyol edző. – A győzelem az övék, én pedig büszke vagyok rá, hogy olyan magasságokba repítettük a klubot, ahol korábban még nem járt. Ezt a sikert most alaposan megünnepeljük, de aztán már a jövőt tervezzük.”

A mérkőzés hőse, el-Kabi nem kért a rivaldafényből. „Együtt nyertünk, egy nagy családként” – mondta a marokkói csatár, aki nem csak a döntőben villant. Összesen 11 gólt szerzett a kieséses szakaszban, ami új rekord a nemzetközi kupaporondon, korábban Benzema, Cristiano Ronaldo és Falcao is tízig jutott. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?