Tömegverekedés a lefújás után

Csallóközcsütörtök. Pontosztozkodással (3:3) és tömegverekedéssel zárult a hazaiak és a nagyszarvaiak találkozója a dunaszerdahelyi területi I. osztály szombati mérkőzésén.

Már az elején megszerezték a vezetést a vendéglátók (a fiatal Varga higgadtan értékesített egy lecsorgó labdát), de Tahotný rosszul felállított sorfala mellett könnyedén egalizált Herberger Zsolt. Nem sokkal később Gönczöl felé szállt a beívelés, védője szinte lepattant róla, ekkor már a nagyszarvaiaknál volt az előny (1:2). A vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, nyomás alatt tartották a hazaiakat, de ordító ziccereik rendre kimaradtak. Ha nem adsz, akkor kapsz – állítja az örök igazság, amit a vendégek is megtapasztaltak. A 45. percben egy gyors ellentámadás végén Horňák kicentizett lövése landolt a hálóban (2:2). Más kérdés, hogy a kontra előtt szabálytalanul szerelték a nagyszarvai támadót, de Bíró játékvezető sípja néma maradt. Megdöbbentő volt látni, ahogy a bíró csak rendezői védőgyűrűben tudta elhagyni a játékteret…

Kuriózum volt a második játékrészben, ahogy apa és fia együtt játszik felnőtt bajnoki mérkőzésen. A vendégek 44 éves játékosedzője, Varjú László és fia, a 19 éves ifj. Varjú László kerek fél órát töltött el együtt a zöld gyepen. „Lassan megszokjuk, hiszen már 2-3 éve játszunk együtt. Feketenyéken is egy csapatban voltunk” – árulta el a meccs után Varjú apuka, a vendégek játékmestere. A mérkőzés folyamán más veterán is hallatott magáról: Szaban Tibor, a bősiek nemrég menesztett edzője a vendégek védelmében szorgoskodott, a sárosfaiak elleni meccs másodszor. „Amíg jól esik a foci, addig játszom, de csak ha elfoglaltságom is engedi” – hangsúlyozta a 45 éves Szaban (DAC-retró: Ugye emlékeznek még a Bayern München ellen szerzett UEFA-kupa góljára?). A 82. percben pedig egy újabb rutinos róka, az egykori doborgazi gólvágó, Majthényi Zsolt adott ízelítőt futballtudásából. Szinte a kapus szemei közé bevágott lövéssel juttatta előnyhöz a nagyszarvaiakat (2:3). A slusszpoén azonban a 87. percre maradt. A 37 éves hazai Müller cselezgetett a vendégek tizenhatosán belül, s egyszer csak összecsuklott. Bíró sporttárs, habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott, a sértett pedig higgadt ítéletvégrehajtónak bizonyult. Mivel mi messze álltunk az esettől, így a játékvezető döntését jóhi?szeműen elfogadjuk. Bezzeg a nagyszarvai drukkerek… A hármas sípszót követően ismételten szükség volt a rendezői védő?gyű?rűre, s miután a játékvezetői hár?mas bemenekült az öltözőbe, a nézők és a rendfenntartók között folytatódott a kakaskodás – pofonokkal. Ez lenne a régiófoci küldetése? Aligha. A fejleménye?ket azonban kíváncsian várjuk.

ŠTVRTOK NA OSTROVE–ROHOVCE 3:3 (2:2). Gólszerzők: Varga (12.), Horňák (45.), Müller (87. – 11-esből), ill. Herberger Zs. (23.), Gönczöl (32.), Majthényi (83.). Sárga lap: Horváth (R). Játékvezető: Bíró, 150 néző.

ŠTVRTOK N/O.: Tahotný–Bohumel, Sobolič, Čeliga, Mogrovics, Horňák, Sallós, Nemec (64. Mészáros), Sabóo (77. Hromada Z., 78. Valacsay), Müller, Varga. ROHOVCE: Boráros– Herberger Zs., Méry, Szaban, Var?jú, Vass Pavol, Farkas (64. Majthényi), Lipka Z. (59. ifj. Varjú), Horváth (81. Lipka T.), Gönczöl, Vass Pavel. (kb)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Kállay Tamás (Štvrtok n/O.): „Tavaszi ellenfeleink közül az egyik legképzettebb volt a nagyszarvai csapat. Védenceim játékán nagyon meglátszik, hogy a sérülések miatt variálni kell az összeállítást. A büntetőről nem szeretnék nyilatkozni, mivel nem láttam jól. Örülök a pontnak, de jobb volt az ellenfél.”

Varjú László (Rohovce): „Kétszer is vezettünk, de sajnos három gól is kevés volt a sikerhez. Az egy ponttal is elégedettek vagyunk, bár ha helyzeteinket kihasználjuk, nagyarányú győzelmet arathattunk volna. A tizenegyessel nem foglalkoznék. Természetesen bosszant, s tavasszal nem ez az első eset.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?