Tököli: Ferencváros

Budapest. A Ferencvárosnál ugyan igyekeznek titkolni, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a a Dunaferr többszörös gólkirálya, Tököli Attila napokon belül aláír a zöld-fehér klubhoz.

Budapest. A Ferencvárosnál ugyan igyekeznek titkolni, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a a Dunaferr többszörös gólkirálya, Tököli Attila napokon belül aláír a zöld-fehér klubhoz. Mindezt nem hivatalos formában az Üllői úton is megerősítették, sőt, mint megtudtuk, most már Tököli is nagyon hajlik arra, hogy a Fradihoz szerződjön.

Persze elsősorban még mindig külföldre igazolna a csatár, ami a borsos, közel 500 ezer eurós vételárát tekintve nem tűnik egyszerűnek, ráadásul július harmadika, azaz szerda a határidő, s ha addig nem érkezik nyugat-európai ajánlat, marad idehaza Tököli. Igaz, a Ferencvárosnak ha nem is kell a 100 millió forintot jócskán meghaladó összeget fizetnie Tököliért, de alaposan zsebbe kell nyúlnia a válogatott támadó megszerzése érdekében.

Egyébként a „fél NB I” – köztük a ZTE, az Újpest és a Debrecen is – szerződtetni akarta Tökölit, végül az FTC és az MTK maradt versenyben, a kék-fehérek és a csatár „házassága” mellett pedig elsősorban Egervári Sándor személye szólt, hiszen két éven keresztül ő volt az edzője a Dunaferrnél, ám most már a center is döntött, inkább az UEFA Kupában induló zöldeket választja.

Döntését megkönnyítette az is, hogy Tököli beszélt már a tervekről és a jövőbeni elvárásokról Garami Józseffel, a Fradi vezetőedzőjével, s az egyeztetést megkönnyítette, hogy a tréner, valamint a gólkirály is pécsi illetőségű. Hamarosan tehát mindketten a Ferencváros sikeréért dolgozhatnak együtt, s ha idevesszük az ugyancsak pécsi születésű Gerát, akkor elmondható, hogy minőségi baranyai kontingens erősíti a jövőben a zöld-fehéreket.

Azt már csak érdekességként jelezzük, hogy Tököli a szerződés aláírásáig a PMFC edzéseit látogatja, hogy ne le legyen olyan nagy a lemaradása a két hete tréningező Lipcseiékkel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?