Tokió 2020 - Jó magyar rajt a kajak-kenu versenyen

Tokió 2020

Jól rajtoltak a magyar versenyzők a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén, a hétfő délelőtti előfutamokban érdekelt hét egység közül hat bejutott a középfutamba, amelyre - akárcsak az adott szám döntőjére - kedden kerül sor.

Az új rendszer adta lehetőséggel élve több számban is két-két hajó képviseli a magyar színeket, az ötkarikás lebonyolítás szerint pedig az előfutamból nem lehet egyből a döntőbe kvalifikálni, az előfutam első, illetve második helyével azonban a középdöntő előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam.

A magyarok egy kivétellel éltek is ezzel a lehetőséggel. Női K-1 200 méteren Lucz Dóra szoros befutó után, célfotóval előzte meg ellenfeleit, míg Kárász Anna egy futammal később a második helyen ért célba.

"Úgy érzem, hogy ez egy jó első pálya volt. Tudtam, hogy szoros lesz, számítottam, rá, hogy Marta (Walczykiewicz) és Linnea (Stensils) is gyorsak lesznek, és nagyon örülök, hogy sikerült egyből kvalifikálnom magam a holnapi középfutamba" - nyilatkozott Lucz Dóra.  

Hasonló volt a forgatókönyv férfi K-1 1000 méteren is, ahol a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint fölényes győzelmet aratott, Varga Ádám pedig a német Jacob Schopf mögött a második helyen ért célba.

"Jó pálya volt, élveztem, dinamikusan tudtam menni, szerintem az időjárás is megfelelő. Nem voltak túl erős ellenfeleim, így könnyedén meg tudtam nyerni a futamot. A középfutam már izgalmasabb lesz, szerintem nekem kedvezni fog, hogy két óra különbséggel rendezik a középfutamot és a döntőt" - értékelt a győriek esélyesek közé tartozó kajakosa, Kopasz Bálint.

A K-2 500 méteren címvédő, ötszörös ötkarikás bajnok Kozák Danuta is futamgyőzelemmel mutatkozott be a Sea Forest Waterway pályán - Bodonyi Dórával alkotott egységüknek csak a hátát nézhette a mezőny - és nem sokkal később a rutinos honvédos duó, Csipes Tamara és Medveczky Erika is megnyerte előfutamát.

"Nekem kemény a víz, nehezebb áthúzni rajta a lapátot és egy kicsi szembeszél is fújt. Tipikus első pálya volt, készülünk a holnapi napra, ami már jóval keményebb lesz" - nyilatkozott Kozák Danuta. - "Ilyen melegben nehéz, hogy van egy plusz kör, és nem lehet egyből a döntőbe jutni, de most ezt kell megoldani."

"Azt beszéltük meg, hogy csak magunkra figyelünk, nem fogunk kizökkeni a saját ritmusunkból, megpróbáljuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Ez sikerült" - értékelt a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika, aki 33 évesen először indulhat olimpián.

A nap során egyetlen magyar egységnek nem sikerült bejutnia a középdöntőbe: a fiatal Adolf Balázs, Fejes Dániel kenu kettes előbb hetedik, majd a reményfutamban negyedik lett 1000 méteren, így kedden a B döntőben fejezi be olimpiai szereplését.

A hétfőn elkezdődött számok középfutamait és döntőit kedden rendezik.

A magyarok keddi programja:
    középfutamok:
9.30 (2.30): női K-1 200 m (Lucz Dóra, Kárász Anna)
10.00 (3.00): férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint, Varga Ádám)
10.23 (3.23): női K-2 500 m (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra; Csipes Tamara, Medveczky Erika)
    DÖNTŐK:
11.37 (4.37): NŐI K-1 200 M
11.45 (4.45): férfi C-2 1000 m, B döntő (Adolf Balázs, Fejes Dániel)
11.54 (4.54): FÉRFI C-2 1000 M
12.20 (5.21): FÉRFI K-1 1000 M
12.47 (5.47): NŐI K-2 500 M

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?