Tizenkilenc év után távozik a Chelsea elnöke

Bruce Buck

Tizenkilenc év után június végén lemond az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb bronzérmes Chelsea elnöki posztjáról Bruce Buck.

Az amerikai ügyvédet 2003-ban nevezték ki, amikor az orosz milliárdos, Roman Abramovics megvásárolta az egyesületet.

A Chelsea hétfői közleménye szerint Buck június 30. után tanácsadóként dolgozik tovább a klubnál.

„Büszke vagyok rá, hogy nagy sikereket értünk el a pályán a Chelsea-vel, és pozitív lenyomatot hagytunk a közösségben. Ez a megfelelő időpont arra, hogy lemondjak az elnöki posztról és az általunk felépített szilárd alapokat hagyjam itt az új tulajdonosi körnek” – mondta a londoni egyesület közleményében a 74 éves Bruce Buck, aki szerint a Chelsea jövőjét illetően „meggyőző víziója” van az új tulajdonosoknak, ennek megvalósításában tanácsadóként a szakmai stábbal, a játékosokkal és a szurkolókkal közösen kíván segíteni.

Abramovics az ukrajnai háború kitörése után, március 2-án jelentette be, hogy kényszerűségből megválik a csapattól. Ezek után a brit kormány komoly szankciókkal sújtotta a milliárdost, annak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ápolt állítólagos jó kapcsolatai miatt. Abramovics március elején minden pozícióját feladta a klubnál, amelyet május 30-ig ideiglenes testület irányított.

Június 1-től az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoport lett az egyesület új tulajdonosa, az irányítás Boehly kezében összpontosul, a többségi tulajdonos pedig a kaliforniai Clearlake Capital nevű cég.

A Chelsea labdarúgócsapatának Lőw Zsolt személyében magyar másodedzője van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?