Tizenhat bajnoki cím, 70 aranyérem a sikerlistán

Dunaszerdahelyi Birkózóklub

A végéhez közeledő 2018-as esztendőben is sikert sikerre halmoztak, mindkét fogásnemben jeleskedtek a szabadfogásra szakosodott Dunaszerdahelyi Birkózóklub versenyzői. 

A remekbe szabott eredményekről a klubelnök, Hakszer Roland számolt be a jutalmazással egybekötött hagyományos évértékelőn. „Versenyzőink idén tizenhat bajnoki címmel kerültek a figyelem fókuszába. Említést érdemel, hogy a korosztályos országos bajnokságokon további tíz ezüst- és kilenc bronzéremmel gyarapítottuk gyűjteményünket. Nyolc birkózónk állt csatasorba címeres mezben a rangos világversenyeken, kontinensviadalokon és világbajnokságokon, valamint a brazíliai főiskolai világbajnokságon. Az összes idei versenyen védenceink 167 érmet produkáltak, ebből 70 az aranyérmek száma. A szabadfogású diákligában és ifiligában egyaránt a harmadik helyen zártunk, rangos nemzetközi versenyt szerveztünk, a honi klubok sorrendjében ezúttal is a legjobbak közé kerültünk” – nyomatékosította a kiváló eredményeket a klubelnök, aki a támogatásért köszönetet mondott a városvezetésnek, a szponzoroknak és a szülőknek. 


Elmondása szerint az éremeső záloga edzőik, id. Gaál Attila, Hakszer Tibor és Vajas József magas szintű szakmai munkája, elhivatottsága. „Vérbeli sportemberek, időt, fáradtságot nem kímélve foglalkoznak védenceikkel. Külön köszönet illeti Hakszer Tibi bácsit, aki ismereteim szerint Szlovákia leghosszabb ideje dolgozó trénere, a kitartás megtestesítője. Amikor a megszűnés veszélye fenyegette a klubot, amolyan mindenesként vállalt szerepet a túlélésben” – méltatta rangidős edzőjük érdemeit a klub első embere, a Szlovák Birkózószövetség alelnöke. „Egy biztos: amíg bírom, az egészségem engedi, addig dolgozok” – fogalmazott az edzőmatuzsálem.
 

A rendezvényen nyilvánosságra hozták a 2018-as év dunaszerdahelyi birkózója ankét eredményeit. A legjobbakat különdíjjal jutalmazták (névsorukat, kiemelésünkben olvashatják). Első alkalommal került a legjobbak közé Kovács Ferenc Dániel. „Megérdemli az elismerést, hiszen idén négyszer került dobogóra, mérlege két arany- és két ezüstérem. Tehetséges, igyekvő, sokat fejlődött” – ecsetelte a tizenhárom esztendős nagyudvarnoki fiú remeklését a klubelnök. 

Érdekes

Különdíjasok

Kovács Ferenc Dániel 
Gaál András
Csörgő László
Csörgő Tamás
Hakszer Balázs
Bürsöly Gergely
ifj. Gaál Attila
Bacsfai Réka
Juhász Mária 

„Idén első alkalommal kerültem az országos bajnokok listájára. Boldog vagyok, hiszen dupláztam. A fiatalabb diákok mezőnyében szabadfogásban és kötöttfogásban a 44 kg-os súlycsoportban egyaránt az élen végeztem. Szülői beleegyezéssel, orvosi engedéllyel az idősebb diákoknál is csatasorba álltam. Mindkét fogásnemben döntős voltam. A nemzetközi versenyeken is lépést tartottam a legjobbakkal. Nagy sikerként értékelem a klubunk által szervezett Csallóköz-kupán elért elsőségemet. Hetente négy gyakorlással készülök a versenyekre. A legtöbb pontot a lábra támadás révén szereztem. Sokat köszönhetek edzőmnek, id. Gaál Attilának. Célom, hogy jövőre ott legyek az idősebb diákok Krakkóban sorra kerülő Európa-bajnokságán” – nyilatkozta a dunaszerdahelyi klub egyik üdvöskéje, Kovács Ferenc Dániel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?