Tíz hazai bajnoki vár a garamkálnaiakra

garamkálna

Kitűnően teljesítettek ősszel a garamkálnaiak, ugyanis újoncként a nyugat-szlovákiai Tipos III. liga mezőnyében a kilencedik helyet birtokolják; és mindössze nyolc pont választja el őket a listavezető púchoviaktól.  
 

Peter Éhn edző védencei sikereiknek köszönhetően a Lévai járás legjobb felnőttcsapatává léptek elő.
„Pályakorszerűsítés miatt a tizenöt meccsből tízet vendégként játszottunk. Szezonkezdés előtt nem reménykedtünk abban, hogy ennyire eredményesek leszünk. Azon csapatok közé tartozunk, amelyek kevés gólt kaptak, a helyzetek kihasználása azonban nem volt igazi” – szűkítette néhány mondatba gondolatait a garamkálnaiak fiatal trénere.


A csapat szorgalmasan készül a tavaszi pontvadászatra. Tizenkilenc játékos alkotja a keretet, akik hetente négy alkalommal vesznek részt a kemény edzéseken. A felkészülési meccsen például a IV. ligás kozárovceieket tizenegy góllal tömték meg úgy, hogy maguk egyet sem kaptak, a múlt heti Tempo Partizánske elleni főpróbájuk pedig 3:3-as döntetlenre végődött. Közben a Lévai Területi Labdarúgó-szövetség elnökének serlegéért szervezett teremtornán ezüstérmesek voltak.


Két kulcsjátékosuk távozott a téli holt idényben: Marek Kalman visszatért Hontfüzesgyarmatra, Vida Attila pedig az ausztriai V. ligás ASK Goberlingbe igazolt. Új arcok Martin Janúrik Léváról és Daniel Bojda Tesárske Mlyňanyból.


„Pompás sportpályánk van, kevés III. ligás alakulat dicsekedhet hasonló létesítménnyel. Tavasszal tíz meccset hazai környezetben játszunk, ez mindenféleképpen jelentős előny. Az első két összecsapáson a Nové Mesto nad Váhom és a Považská Bystrica alakulatát fogadjuk. Azt már most megjegyzem, hogy sportszerűek leszünk, ám a pályán nem fogunk vendéglátóként viselkedni. Továbbra is hatékony játékkal szeretnénk kiszolgálni a szurkolókat, a támadójátékot viszont eredményesebbé kell tennünk”– vélekedett Michal Guťan garamkálnai klubelnök és kapus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?