Tévedésből túl hamar sprintelt, ezért most országot akar váltani

<p>Más ország színeiben akar versenyezni Jozef Metelka parakerékpáros. A többszörös paralimpiai és világbajnok sportoló azután döntött így, hogy a dél-afrikai világbajnokságon &ndash; állítása szerint a csapatvezető hibájából &ndash; nem tudott jó eredményt elérni a tömegrajtos versenyben.</p>

Metelka a 14 körös versenynek a 11. körében azt hitte, ez az utolsó kör, és mire észbekapott, a többiek már behozhatatlan előnyre tettek szert. A szlovák kerekes azt állítja, a csapatvezető nem figyelmeztette, hogy a megszokottól eltérő helyen jelzik a hátralévő körök számát.

„Eddig mindig a bal oldalon tüntették ezt fel, most viszont átrakták a jobbra. Azt hittem, már az utolsó körben vagyok, és mivel a bal oldalon nem láttam semmit, ez csak megerősített ebben. Nagy előnyöm volt, amit még növeltem is. Azt hittem, győztem, csak azt nem értettem, hogy a többiek miért nem lassítanak a célvonal után… Csak az egyik szervező figyelmeztetett, hogy ez még nem az utolsó kör volt” – írta le a kínos esetet Metelka.

A szövetség elhárította Metelka vádjait, mondván, a másik két szlovák versenyző tudott a változtatásokról, ráadásul szerintük Metelka abban is hazudik, hogy nem kapott tőlük támogatást, mert csak a 2017-es évben 80 000 euró dotációt adtak a felkészülésére, és a Dél-Afrikába szóló repjegyeit is kifizették. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?