Talán kedden kezd a DAC

Dunaszerdahely |

<p>„Kedden vagy szerdán kezdjük meg a felkészülést. Jelenleg a keret kialakításán dolgozunk, azt szeretnénk, ha a tavasszal nálunk futballozó vendégjátékosok közül néhányan maradnának” – mondta lapunknak Érsek József, a DAC alelnöke.</p>

Kérdésünkre, hogy ki lesz a II. ligás csapat edzője, kitérő választ adott: „Erről nem nyilatkozom…”

„Dušan Chytil klubmenedzser közölte velem, hogy kedden kezdjük el a munkát. Hozzátette, hogy az időpontot később pontosítja” – szögezte le Lénárth Tamás, akit még kétéves szerződés köt a DAC-hoz.

Megtudtuk, hogy a DAC vezetése nem ért egyet azzal, hogy az önkormányzat márciusban felmondta a klub és a város között 2008-ban kötött, 50 évre szóló szerződést, ezért bírósághoz fordult. A felmondás alapján a DAC csak a hónap végéig használhatná a városi stadiont.

Hogy továbbra sincs béke a klub és az önkormányzat között, azt az is bizonyítja, hogy tegnap nem akarták beengedi a stadionba a jövő heti Omega-koncert technikusait. Némi huzavona után végül terepszemlét tarthattak, de értesüléseink szerint a klubvezetők azt közölték velük, hogy a koncert idején előkészületi meccset fog játszani a stadionban a DAC…

Értesüléseink szerint a jövő hétre rendkívüli közgyűlés összehívását szorgalmazza az FK DAC 1904 Rt. többségi tulajdonosa. Mivel kedden testületi ülést tart az önkormányzat, a közgyűlésre hétfőn vagy szerdán kerülhet sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?