Szurkolói öltözékben érkeznek Nyugat-Európából Törökországba a terroristák

<p>Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét - írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap.</p>

Az újság értesülései szerint a terrorszervezet azt tanácsolta a Szíriába tartó híveinek, hogy a feltűnést kerülve, lehetőleg hétvégén, labdarúgó-mérkőzések idején utazzanak Törökországba.    A lap arról is beszámolt, hogy titkosszolgálati jelentések alapján Törökország északi, fekete-tengeri régiójában több szíriai személy valós értékénél drágábban próbált hozzájutni furgonokhoz, amelyeket később merényleteknél használtak volna fel Törökországban vagy Szíriában.    Titkosszolgálati aktákra hivatkozva a lap tudni véli, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője kiadott egy parancsot, amely szerint azok, akik nem tudják elérni Szíriát, engedély nélkül ott követhetnek el támadást, ahol éppen tartózkodnak, valamint merényleteiket olyanok ellen igyekezzenek elkövetni, akik nem muzulmánok vagy hitetlenek.    Az újság értékelése szerint az Iszlám Állam azért változtatott taktikáján, mivel az Egyesült Államok vezette terrorizmusellenes koalíciós erők fellépésének következtében területeket vesztett Szíriában.    A török hatóságok szerint ezt a szervezetet terheli a felelősség a január 12-én Isztambul óvárosában elkövetett öngyilkos merényletért, amelyben tíz turista vesztette életét. Valószínűleg az Iszlám Állam áll az októberi ankarai kettős merénylet mögött is, amely 103 ember életét oltotta ki.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?