Emlékezhetünk: a tavaszi Újpest–Ferencváros mérkőzés előtt nagy volt az érdeklődés, hiszen akkor (is) elfogytak az Üllői úton árusított jegyek. A helyzet most is ugyanez, de az mindenképpen komoly változás, hogy az újpesti klub ezúttal nem ad több belépőt a zöld-fehéreknek.
Szombaton tartalékos lesz a Ferencváros?
„Több oka is van annak, hogy ezúttal nem adunk több belépőt a Ferencvárosnak – mondta Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója.– Először is a rendőrkapitány, miután bejárta a stadiont, ennyit engedélyezett, vagyis a kezünket ezzel meg is kötötte. Egyébként akkor sem adnánk egy darabbal sem több belépőt a vendégeknek, ha lehetne. Amikor mi megyünk az Üllői útra, akkor is csak annyi jegyet kapunk, amennyit a szabályok előírnak, ennek mi is megfelelünk. A legutóbb, amikor éltünk ezzel a gesztussal, sokba került a jószándékunk. A ferencvárosi szurkolók több mint háromszáz széket törtek össze a számukra fenntartott szektorokban, csaknem kétmillió forintos kárt okozva ezzel klubunknak. Ennyivel nem volt több a bevételünk. Éppen ezért a szombati mérkőzésen egy nagyon komoly kamerarendszer figyeli majd a szurkolótáborokat, a rendőrségtől pedig ígéretet kaptunk arra, hogy a rongálókat kiemelik a tömegből. A felvétel egyébként a bíróságon bizonyító erejű, így a gyorsított eljárást is jócskán megkönnyíti.“
A szombat esti, 18.30-kor kezdődő rangadón biztos, hogy nem léphet pályára Tóth Norbert, mivel a magyar futballban nincsenek csodák. A játékos korábban feljelentette klubját, a Vasast, mondván, az egyesület jelentős összeggel tartozik neki, vagyis szerződést szegett vele szemben. Első fokon az átigazolási bizottság a labdarúgónak adott igazat, ám az angyalföldiek kedden, az utolsó pillanatban fellebbeztek a testület döntése ellen. Iványi Károly, a piros-kékek ügyvezető igazgatója elmondta, hogy véleményük szerint a játékos nem volt korrekt a klubbal, hiszen előbb azt ígérte, amennyiben elengedik őt, lemond minden követeléséről, ám később ezt nem tette meg.
Örömtelibb hír az újpestieknek, hogy Kovács Zoltán és Szélesi Zoltán is edz már, tehát kisebb sérülésük múlóban van. Visszaérkezett a prágai kezelésről Radek Slončík. A cseh középpályás makacs térdpanaszai miatt utazott haza gyógykezelésre, de a szombati játéka továbbra is kérdéses.
Ha már a sérülteknél tartunk, akkor a rangadó másik résztvevőjét, a Ferencvárost illetően essék róluk az első szó! Illetve helyesebb egyes számot használni, lévén a zöld-fehér híveknek és Garami József szakmai igazgatónak csak egy labdarúgó miatt fájhatott a feje. Igaz, Lipcsei Péter (merthogy róla van szó) esetleges kiválása meglehetősen érzékenyen érintené a gárdát az örök rivális elleni szombati ütközeten. Nos, a hétfői aggodalom keddre alábbhagyott, Lipcsei Izlandon összeszedett sérülése ugyanis a középpályás bal bokája bánta az egyik kemény izlandi tüskét nem tűnik súlyosnak, így a labdarúgó a hét második napján már társaival egyetemben rótta a köröket az Üllői úti edzőpályán.
Mindamellett a csapatkapitány esetleges hiánya roppant nehéz helyzetbe hozná a Fradit, hiszen távolmaradása esetén úgyszólván egy „kicsontozott“ gárdával találkozna az Újpest. Mint ismert, Dragóner Attila kiállítása, míg Gera Zoltán az eddigi hat forduló alatt betermelt három sárga lapja miatt biztosan nem lesz a pályára lépők között. Ha a két fix hiányzóhoz még a csapatkapitány Lipcsei is csatlakozni kényszerülne, nemes egyszerűséggel szólva a csapat „gerince“ hagyná ki a sajnos gyakran nem elsősorban a futballról szóló rangadót.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.