Szombaton kvóta nélkül

Újvidék. Végül a második helyen zárt Bátky Attila, az újvidéki kötöttfogású olimpiai selejtező 84 kilósai között, miután pénteken késő este a döntőben kikapott az azeri Gadabedzétól. Ettől függetlenül olimpiai kvótát szerzett, mert mindegyik súlycsoportból az első három jutott ki a pekingi olimpiára.

Újvidék. Végül a második helyen zárt Bátky Attila, az újvidéki kötöttfogású olimpiai selejtező 84 kilósai között, miután pénteken késő este a döntőben kikapott az azeri Gadabedzétól. Ettől függetlenül olimpiai kvótát szerzett, mert mindegyik súlycsoportból az első három jutott ki a pekingi olimpiára. Ezért utazhat az augusztusi ötkarikás játékokra a magyarországi Módos Péter is, aki az 55 kilósok között – szintén péntek este – a vigaszágról lett bronzérmes.

Szombaton már nem termett babér sem a magyar, sem a szlovák indulónak: Korpási Bálint (60 kg) már az első fordulóban kikapott az amerikai Bettermantől, ugyanilyen sorsra jutott Roman Meduna (96 kg), aki a fehérorosz Dzejnyicsenkóval szemben maradt alul, és a vigaszágon egyikük sem folytathatta.

Magyarország hat (Módos – 55 kg, Lőrincz – 66 kg, Bácsi – 74 kg, Fodor – 84 kg, Virág – 96 kg, Deák Bárdos – 120 kg), Szlovákia egy (Bátky – 84 kg) kötöttfogású birkózót indíthat Pekingben. (s, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?