Szlovén kosaras sikersztori

<p>Huszonkét éve az egykori Jugoszlávia gázolt végig a férfikosárlabda-Eb mezőnyén, az elmúlt két hétben pedig az egyik utódállam, a mindössze kétmillió lakosú Szlovénia vitte véghez ezt a szinte elképzelhetetlen bravúrt.</p>

Bár a szlovének a nagy világtornák stabil résztvevőinek számítanak az utóbbi években, érmet még sosem szereztek (egy negyedik helyük volt a 2009-es Eb-ről), és az idei kontinenstornán sem tartoztak a favoritok közé.

„Mi senkit sem becsülhetünk alá, de egyúttal nem is kell tartanunk senkitől. Minden egyes meccsen úgy fogunk küzdeni, mint az oroszlánok” – ígérte még az Eb előtt Igor Kokoskov, a szlovén válogatott szövetségi kapitánya. A 45 éves szerb szakember (és védencei) állták is az adott szót, és az öt csoportmeccs után a nyolcaddöntőben Ukrajnát, a negyeddöntőben Litvániát, a legjobb négy között az addig szintén százszázalékos spanyolokat, a fináléban pedig a szerbeket is legyőzték.

Kokoskov tanítani való húzásait szinte minden szakportálon az egekbe magasztalják: azt, hogy a litvánok ellen a nyílt sisakos, támadásra épülő taktikát ugyanúgy meg tudta valósítani, mint a spanyolok elleni kemény védekezésen alapuló kosárlabdát. „Remek húzás volt részéről, hogy a két sztár, Dragic és Doncic által úgy széthúzza a játékot, hogy az ellenfél nem tudta megkettőzni őket” – dicsérte honfitársát a basket.sk-nak Oliver Vidin, az Inter edzője.

Részünkről pedig azért hozsannáznánk, amit a döntőben meg mert tenni: a végjátékban, mikor Doncic sérülés miatt már nem játszhatott, tíz edzőből kilenc mindent a fő sztárra, Dragicra bízott volna. Ehelyett Kokoskov az utolsó négy percre lecserélte őt – hogy ne vállalja túl magát és erősödjön a csapatjáték. „Goran nem volt túl jó fizikai állapotban, így nem tudott volna az ő szintjének megfelelően segíteni” – próbálta csökkenteni érdemeit Kokoskov, pedig nem véletlenül dolgozik 17 éve az NBA-ben (jelenleg a Utah csapatának asszisztenseként).

Abban a ligában, ahol csak egy szlovén kosarast, az emlegetett Dragicot (Miami) találjuk. Az Eb legértékesebb játékosának választott 31 éves irányító annak ellenére sem pörgött túl, hogy tudta, a torna után visszavonul a válogatottságtól. Az utolsó hazai felkészülési meccs után a szurkolóktól 30(!) soros Twitter-üzenetben elbúcsúzó sztár egy pillanatig sem féltette saját dicsőségét a feltörekvő szupersztár Luka Doncictól. A Real Madrid 18 éves, alkatából kifolyólag (201 cm, 100 kg) szinte minden poszton bevethető játékosát a merészebb bukmékerek a jövő évi NBA-draft első számú kiválasztottjának várják – de a top 5-ből egészen biztosan nem fog kiszorulni. „Szeretek irányítót játszani, de a csapatért kosarazok, és mindent megteszek, amit az edző kér. Goran egy szupersztár, óriási hatással van rám” – mondta ezt a sérüléséig legleterheltebb szlovén kosaras, aki 14,3 pontot, 8,1 lepattanót és 3,6 gólpasszt átlagolt.

Az, hogy sem neki, sem az egyetlen honosított amerikai kosarasuknak, Anthony Randolph-nak vagy másnak nem szállt fejébe a dicsőség, pedig megint csak Kokoskov edzőnek köszönhető, aki remekül összerakta csapatát. A világraszóló sikerből mindenki kivette a részét, amit jól jelez, hogy a hat legfontosabb statisztikai kategóriából (pontátlag, lepattanó, blokk, assziszt, hárompontos és labdalopás) csak az első háromban tudott bekerülni szlovén játékos az öt legjobb közé az Eb-n, a többiben nem volt kiemelkedő egyéni teljesítményük. „Apró lépésekkel haladtunk, a fiúk betartották a megbeszélteket, én csak némi iránymutatást nyújtottam ”– tette hozzá Kokoskov, akit Doncicékkal együtt 150 ezer drukker fogadott hétfő éjjel a ljubljanai reptéren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?