Szlovákia első olimpiai pontjai

Salt Lake City. A papírformának megfelelően a címvédő német válogatott nyerte a női sílövők 4x7,5 km-es váltóversenyét. A szlovák kvartett az ötödik helyen ért célba, így két pontot szerzett a nemzetek nem hivatalos pontversenyében.

Az Apel, Disl, Henkel, Wilhelm négyes összességében magabiztosan végzett az élen, a lövészet során a vetélytársaknál kevesebbet hibázott, jól futott, így megérdemelten végzett az élen a norvég és az orosz csapat előtt. Az első ember, Katrin Apel ugyan a céltáblánál háromszor rontott – ezért egy büntetőkört futott – csapattársai azonban ledolgozták a hátrányt, majd fokozatosan növelték az előnyt.

Martina Jašicová a nyolcadikként váltotta Anna Murínovát, aki egy lőhibát vétett, ennek ellenére remekül futott és feljött a hatodik helyre. Mint már annyiszor, ezúttal is a váltó harmadik embere gyengélkedett, Marcela Pavkovčeková nem bírta tartani az iramot, a céltáblánál is több hibát vétett, így a hajráember csak nyolcadikként rajtolhatott. Soňa Mihoková azonban kitett magáért, pontosan célzott és jól futott, s végül három helyet előrelépett. A szlovák csapat 2:16,5 perccel maradt el a győztestől. „Nem úgy kezdtünk, mint ahogy szerettünk volna, annak ellenére, hogy Martina Jašicová magabiztosan célzott. Szerencsére Murínová ezúttal hozta megszokott formáját, s sikerült felzárkóznunk. Azonban Pavkovčeková megijedt a lehető ségtől, azt hiszem, lelkileg sem volt jól felkészülve, s alaposan visszaesett. Mihoková fantasztikus teljesítményt nyújtott, ennek köszönhetjük, hogy ötödikek lettünk” – mondta Juraj Sanitra, a válogatott vezetőedzője.

Mint ismeretes, négy évvel ezelőtt Naganóban negyedik lett a csapat, akkor azonban teljesen más volt a verseny lefolyása, hiszen két szám után élen állt a szlovák váltó. „Nagyjából elégedett vagyok, bár előkelőbb helyen is végezhettünk volna. Rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, tíz csapatnak volt esélye az éremszerzésre. Ami védenceim korábbi teljesítményét illeti, elismerem, jobb szereplésre számítottunk. A 15 km-es távon Martina és Soňa nem állt messze a dobogótól, sajnos, a lövészet során többször hibáztak” – fejezte be Juraj Sanitra.

Martina Jašicová: „Az igazat megvallva többet vártam magamtól. Számomra rosszul jött a felmelegedés, én hidegebb időben jobb teljesítményre vagyok képes. Egy biztos, mindent kiadtam magamból.”

Anna Murínová: „Végre van okunk az ünneplésre. A lövészetben és a sífutásban nyújtott produkciómat pozitívan értékelem. Salt Lake Cityben a váltóban szerepeltem a legjobban. Kár, hogy nem most kezdődnek a versenyek.”

Soňa Mihoková: „Örülök, hogy megszereztük Szlovákia részére az első két olimpiai pontot. A harmadik szakasz után nem hittem volna, hogy sikerül ötödikként célba érnem. Kár, hogy nem kisebb hátránnyal rajtoltam, mert abban az esetben még sikeresebbek lehettünk volna. Sajnálom Marcelát, aki a céltáblánál sokat bakizott.”

A szomorú Marcela Pavkovčeková nem nyilatkozott a versenyről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?