„Szilárd kiváló csatár!”

Pozsony. Gareth Southgate, az FC Middlesbrough és az angol válogatott védője felhívta csapattársai figyelmét a klubjában szereplő Németh Szilárdra. Épp kettejük között alakulhat ki érdekes párharc a szombati (19.30) Szlovákia–Anglia Európa-bajnoki selejtezőn.

David Beckham (jobbra) és David Thompson tegnap délelőtt, az elutazás előtt még a berkshire-i edzőtáborban készült a holnapi, pozsonyi Európa-bajnoki selejtezőreReuters-felvétel „Szilárd a közelmúltban sokat fejlődött, közel áll hozzá az angol stílus, és éppen ezért nagyon ve-szélyes lehet számunkra. Jó csatár, kiváló a térlátása, képes helyzetbe kerülni.”– nyilatkozta a harminckét éves Southgate. Neki és a Middlesborough másik védőjének, Ugo Ehiogunak kellene az angol védelem oszlopát alkotnia, miután Rio Fredinand és Sol Campbell is sérült. Southgate azt is megemlítette, hogyan „heccelték” Némethet a riverside-i csapat öltözőjében. „Azt mondtuk neki, hogy már soha nem lesz kívánatos személy a Boroban, ha megnehezíti a dolgunkat a szombati meccsen!”– állítja az 52-szeres angol válogatott.

A védő elismerte, Szilárd jelenleg remek formában van. „Már 3 gólt lőtt és bebizonyította, hogy számára már lejárt a tapasztalatszerzés ideje. Tudom, sérülésekkel bajlódott, s annak sem örült, hogy a törökök elleni mérkőzésen nem szerepelt, de már túltette magát ezen, és szerintem ő lesz az egyik legveszélyesebb a szlovák csapatban” – tette hozzá Gareth, aki Ehiougunnal együtt a legmegbízhatóbb védőpárost alkotja az idei angol bajnokságban. „Megértjük egymást, már az Aston Villában is együtt játszottunk, tudjuk, kinek mi a feladata a pályán, remélem, a válogatottban is jól játszunk majd”– jegyezte meg Southgate.

Németh Szilárd nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy nemzetközi meccsen szemtől szemben találja majd magát a meccsen klubtársával. „Gareth kiváló futballista” – nyilatkozta Szilárd az Angol Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján, és hozzátette: „Már előre is bocsánatot kérek, ha gólt lőnék...” Németh képességeire a Boro edzője, Steve Mc Claren is felhívta a figyelmet: „Szilárd kiváló csatár! Ebben az idényben már igazolta, hogy érzi a kaput.” A gyors lábú támadó az idei Premier League-ban már háromszor talált a hálóba. „Az elmúlt szezonban kihagytam a felkészülés egy részét, mivel műtéten estem át. Ez az év egészen más. Kiváló nyári felkészülés áll mögöttem, nagyszerű kondícióban érzem magam” – mondta a futballista, akinek sportpéldaképe a kosárcsillag Michael Jordan.

Terry Butcher, 77-szeres angol válogatott szerint hazája nemzeti tizenegyének nem szabad lebecsülnie a szlovák csapatot. „Nagyon nehéz meccs lesz, hiszen a szlovákoknál is van egy-két nagyon jó játékos, és persze otthon mindenki szeretne jó eredményt elérni az angolok ellen. Az elejétől kezdve át kell vennünk a meccs irányítását, s ha ez így lesz, biztos vagyok benne, Anglia sikeresen kezdi majd az Eb-selejtezőket” – mondta a szombati összecsapás margójára. A skót Motherwell edzője szerint Michael Owen, a Liverpool aranylabdás csatára lesz majd a nyerőember. „Michael csodálatos játékos, a legutóbbi meccseken is jól ment neki a játék. Társa a csatársorban Alan Smith lehetne, aki már a portugálok elleni mérkőzésen bizonyított. Ő kicsit hátrább helyezkedik, és így indíthatja Owent. Problémát csak a középpályánk bal oldala jelenthet, ott pillanatnyilag nincsenek megfelelő típusú játékosaink. Ennek ellenére Anglia mindenképpen a találkozó esélyese”– tette hozzá az UEFA Kupa-győztes játékos. (TASR, SITA, sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?