Szerdától bontják a Slovan-stadiont

Pozsony |

<div>Szerdán megkezdik a pozsonyi téglamezei stadion bontását. Helyén új aréna (neve várhatóan Nemzeti Stadion lesz) épül. A Slovan stadionja 2009 novembere óta áll kihasználatlanul &ndash; az égszínkékek azóta a szomszédos Inter-pályát használják.</div><div>&nbsp;</div>

A bontási munkálatok 2 millió euróba kerülnek majd. Pozsony-Újváros önkormányzata már kiadta a szükséges engedélyt, azzal a feltétellel, hogy a bontás után nyomban megkezdődik az építés is – a tervek szerint másfél év alatt kellene elkészülnie a 22 ezer férőhelyes új arénának. Ezek viszont még mindig csak tervek, a stadionépítéshez szükséges teljes összeg – 54 millió euró – ugyanis nem áll rendelkezésre. „Előzetesen azt ígérték nekünk, hogy a költségek 40 százalékát az állam finanszírozza, ám ezek egyelőre virtuális pénzek. A futballszövetséggel még semmiben sem állapodtunk meg, pedig az új pálya a válogatottat is szolgálja majd” – nyilatkozta a napokban a Smenek Ivan Kmotrík, a leendő aréna fő befektetője, a Slovan társtulajdonosa. Az államtó várhatóan több tízmilliós támogatást vár majd a milliárdos üzletemben. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"115692","attributes":{"alt":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]ÍGY NÉZ KI MOST A STADION – NAGYKÉPES ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK. Kérdés, lesz-e erre pénz. A kormány ugyanis tavasszal jóváhagyott egy 45 milliós keretösszegű stadionfelújításról szóló programot, ám ebből 21 pályát kellene modernizálni.A pozsonyi Nemzeti Stadion építésének – és a Slovan-stadion bontásának – terve lassan egy évtizedes múltra tekint vissza. Hét évvel ezelőtt stadionépítési memorandumot írt alá a kormány és a futballszövetség, 2009-re kellett volna elkészülnie – 3 milliárd koronából – a 35 ezres kapacitású új arénának. 2009-ben a Fico-kormány döntött a stadionépítésről, 70 millió eurót elkülönítve a célra – ezt a határozatot 2010-ben törölte el a Radičová-kabinet.  A téglamezei stadiont 1939-ben kezdték építeni, a nyitómeccsre 1940. szeptember 26-án került sor. A stadiont 1955-ben 50 ezresre bővítették, 1965-ben pedig lejátszották benne az első villanyfényes meccset. 1993-tól csak ülőhelyek lehettek az arénában, így kapacitása 30 087-re csökkent. 2009 november 14-én játszották benne az utolsó válogatott mérkőzést (az USA ellen), majd 11 nappal később az utolsó meccset (Szlovák Kupa-negyeddöntő, Slovan–Myjava 0-0).    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?