Storck: „Nincs vesztenivalónk”

<p>Az F csoportot nagy meglepetésre vezető magyar válogatott ma (18.00) Lyonban Portugáliával mérkőzik a csoportkör harmadik, zárófordulójában. A Storck-csapat gyakorlatilag már nyolcaddöntős, míg az eddig botladozó Ronaldóéknak csak a győzelem jelent biztos továbbjutást.</p>

„Ki gondolta volna, hogy két meccs után így állunk majd, hogy négy ponttal, a csoport élén várjuk a Portugália elleni meccset? Már ezért gratuláció illeti a játékosaimat. Szeretnénk folytatni azt a szervezett játékot, amilyet a korábbi meccseken mutattunk. Úgy is, hogy igazi világsztárok ellen léphetünk pályára. És nem csak Cristiano Ronaldóra kell figyelnünk – nyilatkozta Bernd Storck a tegnapi sajtótájékoztatón. – Félelemmentesen, egységes védelemmel akarunk játszani. Nincs bennem félelem. Felkészítettem a csapatot. El kell felejteni azt, ami eddig történt, nem az a fontos, hány pontot szereztünk eddig. Az Eb előtt is nyilvánvaló volt, hogy Portugália a csoportunk, sőt az Eb favoritja is. Az erősségeinkre kell koncentrálnunk, nekünk nincs veszítenivalónk.”

A kapitány elmondta, egyelőre nem foglalkozik azzal, csapata kivel találkozhat a nyolcaddöntőben.

A játékosok közül Németh Krisztián és Lovrencsics Gergő állt az újságírók rendelkezésére. „Tisztában vagyunk vele, hogy Cristiano Ronaldo az ellenfél legveszélyesebb játékosa, attól függetlenül, hogy még nem lőtt gólt. Még egy pluszt ad az embernek, hogy ilyen kaliberű játékos ellen léphet pályára, de rajta kívül is vannak világklasszisaik a portugáloknak” – hangsúlyozta Lovrencsics Gergő, aki a sajtó találgatásai szerint jobbhátvédként léphet pályára.

„Nem szeretnénk lerombolni a rólunk kialakult képet. Portugália talán most rosszabb helyzetben van, mint mi, de mi ugyanúgy készülünk, mint az eddigi meccseken. Szeretnénk ismét boldoggá tenni a szurkolókat” – fogalmazott Németh Krisztián.

„A csapat szeme előtt célként a kezdetektől a továbbjutás lebeg. Majd elválik, hogy ez a portugálok ellen, vagy már előbb eldől” – mondta Németh. Lovrencsics pedig azt hangsúlyozta még egyszer, nem szeretnék kiengedni az első helyet a kezükből.

„A portugálok ellen is teher nélkül fogunk kifutni, hiszen már túlteljesítettük az elvárásokat. Nagy előrelépés a magyar fociban, hogy úgy készülhetünk egy Eb-csoportmeccsre, hogy szinte már nem számít az eredmény. Semmi félnivalónk nincs, nekik van vesztenivalójuk. Bízom a csapatban, meggyőződésem, hogy nem kapunk ki” – szögezte le lapunknak Dzsudzsák Balázs.

„Az biztos, hogy jó meccs lesz. Az eddigi mérkőzéseinken bebizonyítottuk, hogy bárki ellen tudunk focizni. Bátran kell játszanunk, nem félünk Ronaldóéktól sem” – hangsúlyozta Nikolics Nemanja.

„A papíron legnehezebb ellenfél következik, de az elmúlt két meccsen bebizonyítottuk, hogy bármire képesek vagyunk” – fogalmazott Priskin Tamás.

„Én nem Cristiano Ronaldóval, hanem a portugál csapattal foglalkozom – jelentette ki Böde Dániel. – Jöjjenek a portugálok, tárt karokkal várjuk őket, aztán majd meglátjuk, hogy a taktikánkkal mire megyünk ellenük.”

Bár Cristiano Ronaldo nincs csúcsformában az Eb-n, Király Gábor óva int attól, hogy a csapat veszítsen a koncentrációjából a háromszoros aranylabdással szemben. „Villámgyors játékos, nemcsak labda nélkül, hanem azzal is, elképesztő fizikai adottságai vannak, ráadásul egyre érettebb a játéka – jellemezte Király a portugálok sztárját. – Hogy nem jönnek neki a gólok? Mindig rengeteget dolgozik, sohasem dől hátra, ha nem megy neki, csak még keményebben edz, emiatt olyan különleges játékos.”

A portugálok két döntetlennel kezdték az Eb-t – Izland 1:1, Ausztria 0:0 –, pedig összesen ötven kapura lövésük volt. Cristiano Ronaldo az osztrákok ellen még egy tizenegyest is elpuskázott. Fernando Santos szövetségi kapitány elárulta, hogy a Real Madrid sztárját nagyon bántotta a kihagyott büntető: „Cristiano nem tudott elaludni a meccs után, de ő nyerő típusú futballista, meggyőződésem, hogy a magyarok elleni megtöri a gólböjtjét. Tapasztalt játékos, ha újra tizenegyest ítélnének a javunkra, ismét őt jelölném a büntetőre.”

„Szurkolóink gólokat és győzelmeket várnak tőlünk, bízom benne, hogy megnyerjük a magyarok elleni meccset” – jelentette ki Nani, aki az eddigi egyetlen portugál gólt lőtte a kontinensviadalon.

A két csapat a pálya rossz talaja miatt nem edzhetett tegnap a lyoni stadionban.

A magyar válogatott egyébként tíz mérkőzésből egyet sem tudott megnyerni Portugália ellen. A két gárda eddigi összecsapásain hét portugál siker mellett háromszor döntetlen született. Legutóbb, 2009 októberében világbajnoki selejtezőn, Lisszabonban maradt alul 3:0-ra a magyar csapat. A magyarok és a portugálok a 2018-as oroszországi vb idén ősszel rajtoló selejtezősorozatában is egy csoportban szerepelnek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?