Kétgólos győzelmet (25:23) aratott Szlovákia férfi kézilabda-válogatottja Görögország ellen a 2004. évi Eb-selejtező sorozat újabb találkozóját. Štefan Katušák védencei a legközelebb szerdán Eperjesen Litvániát fogadják.
SPORTHĺRADÓ
A szombati viadalon diadalmaskodó Debrecen után az MTK Hungária jutott másodikként a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe: a kék-fehérek a vasárnapi nyíregyházi selejtező zárómérkőzésén biztosan nyertek 5:1-re az addig két győzelmet begyűjtő Kispest-Honvéd ellen.
Második mérkőzését is megnyerte a női kézilabda BL-ben a Ferencváros: tegnap este hazai pályán 35:27-re verte a német Leipzig csapatát.
Az autósoknál a Peterhansen, Cottret kettős nyerte a 25. Dakar Rali 11. szakaszát (586 km), és a francia duó az összetettben is az élen áll. A motorosoknál az olasz Leoni volt vasárnap a leggyorsabb, de összetettben a francia Sainct vezet. A versenyben maradt két magyar autósegység közül a Palik, Darázsi páros a 61. helyen ért a célba. A Kis, Czeglédi duó autóját váltóhiba miatt a csapat kamionja vontatja Szerirbe. Szombaton belehalt sérüléseibe a francia Bruno Cauvy, aki társával, szenvedett súlyos balesetet. Ugyanezen a szakaszon adta fel a versenyt a Jakab, Fenesi magyar kettős is.
Csak a fináléban szenvedett vereséget Dominik Hrbatý, az aucklandi férfi tenisztornán. Miután 3:6, 5:7-re alulmaradt a brazil Kuertennel szemben. A 25 éves pozsonyi versenyző előtte a negyeddöntőben a spanyol Ferrert 7:5, 6:3-ra, az elődöntőben pedig Mantillát 6:2, 6:2-re verte.
Teniszdöntők, férfiak, Sydney: Lee (koreai)–Ferrero (spanyol) 4:6, 7:6, 7:6; Melbourne: Agassi–Grosjean 6:2, 6:3. Nők; Sydney: Clijsters–Davenport 6:4, 6:3; Camberra: Shaughnessy (amerikai)–Schiavone (olasz) 6:1, 6:1.
Klubja szerződést akart hosszabbítani, ám nem tudtak megegyezni az anyagi feltételeken, ezért hazatért Görögországból Marian Šuchančok, az Akratitosz Athén szlovák labdarúgója.
Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Púchov–Olomouc 2:3, Žilina–Dukla B. Bystrica 2:3, FC Ko-šice–Ličartovce 2:2, Ružomberok– Dnyepropetrovszk 1:2.
Döntetlennel kezdett Polgár Judit a Wijk aan Zee-i hagyományos sakktorna első fordulójában: világos bábukat vezetve remizett a bolgár Topalovval.
A brazil Romário a jelenleg is aktív játékosok közül a legeredményesebb a labdarúgás statisztikájával és történetével foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint. A jelenleg klub nélkül álló csatár 536 bajnokin 445-ször talált a hálóba. Az örökranglistát Pelé vezeti 541 góllal, Puskás Ferenc a harmadik 511 találattal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.