Ipolyság. Néhány hete szokatlan elképzelés megvalósításán munkálkodik Révész Ferenc ipolysági testnevelő tanár.
SOV–MOB-találkozó lesz?
Ipolyság. Néhány hete szokatlan elképzelés megvalósításán munkálkodik Révész Ferenc ipolysági testnevelő tanár. Miután decemberben tisztességesen megemlékeztek a honti város sportéletének százéves múltjáról, s az ebből az alkalomból nyílt kiállítás (február végig látható a helyi zsinagógában) előkészületeiből is rengeteget vállalt magára, megkezdte egy újabb rendezvény szervezését. „A december 14-ei találkozó során felvetődött, hogy az összegyűjtött anyagot megnézhetné a szlovák és a magyar olimpiai bizottság vezérkara is, és ha már eljönnek, közös asztalhoz ülhetnének. Ez volt az alapötlet – árulja el Révész Ferenc. Innen indult a szervezés, amelynek eredményeként – az időpont-egyeztetés nem járt teljes sikerrel – e hét csütörtökjén a Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) végrehajtó bizottsága valóban ellátogat Ipolyságra. A város vendégeiként megnézik a kiállítást és megismerkednek a százéves sportmúltú Ipolyság vezetőivel, Szokoly Alajos sporthonosításának mába nyúló valóságával.
De mi lesz a SOV–MOB találkozóval? „Erről sem mondtam le – ragaszkodik eredeti elképzeléséhez Révész Ferenc. – Nem messze tőlünk, Szokoly szülőfalujában, a magyarországi Bernecebarátiban már tartott kihelyezett ülést a magyar ötkarikás testület (MOB). Miért ne jöhetne át egyszer hozzánk is. Remélem, nyitott lesz mindkét fél egy tavaszi találkozóra. Már csak azért is, mert Szokoly Alajost mindkét szövetség magáénak vallja, ő viszont meghatározó szerepet vállalt az ipolysági szervezett sportélet száz évvel ezelőtti elindításában.” (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.