Somorja és a többiek

Somorja. Továbbra is uralja a lányok kosárlabdamezőnyét a somorjai csapat. A tegnap megrendezett Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságán is gond nélkül szerezte meg az első helyezést. A döntőben a pozsonyi lányok ellen arattak magas győzelmet.

Somorja. Továbbra is uralja a lányok kosárlabdamezőnyét a somorjai csapat. A tegnap megrendezett Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságán is gond nélkül szerezte meg az első helyezést. A döntőben a pozsonyi lányok ellen arattak magas győzelmet. A harmadik helyért a zselízieknek izgalmas csatában sikerült legyőzniük a dunaszerdahelyieket. Diósi Albert, a somorjai csapat edzője így foglalta össze érzéseit: „Gyengébb együttesünk volt mint tavaly, ennek ellenére könnyebben győztünk. A mérkőzések színvonala nem változott, de a zselíziek megleptek jó játékukkal.”

Eredmények: A-csoport: Pozsony –Ipolyság (egyházi) 53:8, Somorja B– Zselíz 10:32, Zselíz–Ipolyság (egyházi) 44:14, Pozsony–Somorja B 8:5, Somorja B–Ipolyság (egyházi) 46:10, Pozsony–Zselíz 25:20. B-csoport: Somorja–Dunaszerdahely 40:4, Érsekújvár–Komárom 13:18, Komárom–Dunaszerdahely 10:22, Somorja–Érsekújvár 56:4, Érsekújvár–Dunaszerdahely 5:24; Somorja–Komárom 46:0.

A döntő: Somorja–Pozsony 67:6; a harmadik helyért: Zselíz–Dunaszerdahely 19:16. Végeredmény: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Zselíz, 4. Dunaszerdahely, 5. Somorja B.

A győztes csapat névsora: Szijjártó Erika, Matus Szilvia, Molnár Anikó, Világi Ildikó, Tóth Eszter, Jakubík Mónika, Világi Erika, Nyársik Tünde, Muzslay Klára, Kiss Anita. Felkészítő tanár: Diósi Albert. (sd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?