Sokadszorra is Krstovic lett a hős – legyőzte a DAC a Spartakot a kerületi derbin

dac

Nikola Krstovic fejese a hajrában döntötte el a meccset, a DAC labdarúgócsapata 1:0-ra legyőzte a nagyszombatiakat a Fortuna Liga 17. fordulójában.

A nagyszombati szurkolók magyargyalázásból és pirotechnikai eszközök használatából már a mérkőzés első perceiben levizsgáztak, a pályán viszont csapatuk korántsem égett akkora tűzzel. A meccs első fázisában kiegyenlített játék folyt a pályán, a DAC inkább lassan próbált építkezni, a Spartak pedig inkább a hazaiak hibáira várt.

A 21. percig kellett várni a mérkőzés első nagy helyzetére: Kalmár szabadrúgása az oldalhálóban végezte.

A sárga-kékek Riszvanisz vezette védelme könnyen megbirkózott a nagyszombati támadásokkal, elöl viszont Krstovic nagyon ritkán találkozott a labdával, így a DAC nem igazán tudott hatékony támadásokat vezetni.

Az első játékrész legnagyobb helyzete a 43. percben Krstovic előtt adódott, de a montenegrói támadó a tizenegyespontról csúnyán fölélőtt egy visszagurított labdát.

A második félidő nagy hazai helyzettel kezdődött, Takáč kapus az utolsó pillanatban gyűjtötte be a labdát a meglóduló Blackman előtt. Egyébként a második félidő sem a parádés egyéni megoldásokról és a helyzetekről szólt, bár az első játékrészhez képest egy időre egy fokkal lüktetőbbé vált a játék. A 70. perc környékén már ismét meddő taktikai csatát láthattak a szurkolók, a csapatok alig tudtak helyzetbe kerülni.

Mégis izgalmasnak ígérkezett a hajrá, a 76. percben a nagyszombatiak görögje, Szavvidisz begyűjtötte második sárga lapját, így emberelőnybe került a DAC. Krstovic sokadszor lehetett volna hős, a 80. percben biztató helyzetből lőtt fölé. Ekkor már három friss ember, Szánthó, Nebyla és Veselovský is pályára lépett a hazaiaknál. A meccs egyre inkább arról szólt, hogy a Spartak kihúzza-e a 0:0-t, kapusuk, Dominik Takáč hosszú másodpercekig játszadozott a labdával minden egyes kirúgásnál.

A következő hazai ziccer Veselovskýé volt, a 85. percben centikkel lőtt mellé egy visszatett labdát.

Krstovic nem hagyta annyiban a dolgot, és a 88. perben végül hőssé vált: az egyre fokozódó hazai nyomás kicsúcsosodni látszott, Szánthó beadása után pedig védhetetlen gólt fejelt a montenegrói - 1:0.

A győzelemmel a DAC négy pontra elhúzott a Spartaktól, és megerősítette második helyét a tabellán.

Érdekes

DAC–Trnava 1:0 (0:0)

Góllövő: Krstovic (88.)

Játékvezető: Kružliak, 6625 néző.

Sárga lap: Káčer, Brunetti, Krstovic, Ramadan, ill. Szavvidisz 2

Piros lap: Szavvidisz (76., Trnava)

DAC: Petráš–Pinto, Riszvanisz, Brunetti, Andzouana–Dimun, Káčer (77. Nebyla)–Blackman (62. Ramadan), Kalmár (77. Veselovský), Gavrics (77. Szánthó)–Krstovic (90. Kružliak)

TRNAVA: Takáč–Koštrna, Štetina, Kóša, Bolaji–Szavvidisz, Bukata, Procházka–Mikovič (78. Čurma), Risztovszki (85. Paur), Daniel (46. Taiwo).

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?