Soha többé kiscsapat

Az ember általában szimpatizál a kiscsapatokkal. Ki nem hatódott meg, amikor az Alaves UEFA-kupa-döntőt játszott a Liverpool ellen, vagy amikor Szenegál legyőzte Franciaországot a 2002-es vb nyitómeccsén? Kin nem futott át valami kellemes borzongás 2004-ben, amikor az Eb első mérkőzésén a görögök meglepetésre megverték Portugáliát?

De az a görög csapat nem állt meg egy meglepetésgyőzelemnél. Az a görög csapat, ó jaj, megnyerte az Európa-bajnokságot. Szemfájdító játékkal, szívfájdító eredményességgel. És a csehek, az Európában akkor biztosan a legszebb futballt játszó csehek, a csehek Nedvěd?del, Barošsal, Rosickýval, Kollerrel – az elődöntőben sírtak Dellasz fejese után.

Most újra Eb van, és a házigazda Svájc a nyitómeccsen mindent megtett, hogy eleget tegyen a „szimpatikus kiscsapat” kifejezés minden követelményének. Igyekeztek, próbálkoztak, támadtak, legaktívabb csatáruk sérülés után zokogva bicegett le a pályáról, de nem törtek össze, nem volt ugyan különösebben szép a játékuk, de hajtottak, akartak.

Mégis kikaptak, mert az Európa legszebb futballjától egyelőre fényévekre járó csehek minimális helyzetből lőttek egy gólt, amely gól győzelmet, azaz három pontot, azaz feltehetőleg egy fél továbbjutást ért.

„Ennek a vereségnek nincs logikája” – keseregtek a svájci lapok, pedig dehogy nincs. A papíron esélyes csehek legyőzték a papíron esélytelen svájciakat. Ja, hogy a mutatott játék alapján ez szomorú, meg szegény kis svájciak? Érzelgősségnek helye nincs. Ha valaki meginogna, gondoljon a görögökre.