Slovan: oda a playoff

Slovan

Szerda este beállította ötéves KHL-es szereplésének negatív rekordját a Slovan jégkorongcsapata, amely zsinórban hetedik meccsén sem szerzett pontot.

Hasonló rossz sorozatra – azaz hét egymást követő, rendes játékidőben elszenvedett vereségre – eddig egyszer példa volt a pozsonyiak KHL-es történetében: a 2014–2015-ös idényben zakóztak zsinórban hétszer. Akkor már egy kiárusított, a playoff-szerepléstől rég búcsút vett gárda töltötte be a pofozógép szerepét. A jelennel összehasonlítva annyi a különbség, hogy a Slovan a mostani negatív szériával (Dinamo Riga 5:1, Nyizsnij Novgorod 4:1, Cserepovec 5:3, Szpartak Moszkva 8:2, Dinamo Minszk 3:1, Asztana 2:0, Togliatti 4:2) tehetett le végleg a rájátszásba jutásról.

„Valószínűleg végérvényesen elveszett számunkra a playoff” – ismerte el még az ötödik vereség után Patrik Ziman, az égszínkékek főmenedzsere. Egyúttal gyorsan hozzátette, ennek ellenére nem fogják elengedni legjobbjaikat.

Ugyanakkor a korábbi első számú kapus, Marek Mazanec már az NHL-ben próbálkozik, a csapat akkori legeredményesebb hokisa (aki egy hónappal távozása után is második lenne a Slovan házi pontversenyében), Radek Smoleňák pedig Hradec Královéban játszik. Bár utóbbi játékost lényegében a Miloš Říhát váltó Eduard Zankovec dobta ki.

A fehérorosz edzőnek nem sikerült felráznia az együttest, eddigi mérlege 7 győzelem/18 vereség. A 30%-os eredményességnél még aggasztóbb, hogy gondok vannak az öltözőben. „Nem minden játékos ad bele mindent a jégen, nem hagyják ott a szívüket, ezért sem tudjuk a meccseken megvalósítani azt, amit a gyakorlásokon megbeszélünk” – pendítette meg az edzőbuktatás eshetőségét a tréner a Togliatti elleni vereség után.

A KHL egyik leggyengébb gárdájának pozsonyi vendéggyőzelme után is igyekeznek azért optimisták maradni a Slovannál, legalább aprócska célokat kitűzve a hokisok elé. „A szombati, karácsony előtti (Jekatyerinburg) és az előszilveszteri, december 30-ai (Jokerit Helsinki) meccseink előre láthatóan telt házasak lesznek, ami kötelez bennünket a jó teljesítményre” – mondta Ziman. Andrej Meszároš, a gárda csapatkapitánya pedig a jövőre apellált: „Mindenkinek van miért játszania, akár az olimpiai szereplésért, akár a jövő évi szerződésért.

Csak az a kérdés, az oroszok mennyire fogják fontosnak ítélni egy, a végeken kullogó szlovák csapat megtartását. A Slovan 14 meccsel az alapszakasz vége előtt 21 ponttal van lemaradva a playoffot jelentő nyolcadik pozíciótól a Nyugati főcsoportban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?