Decemberben még, februárban pedig már európai labdarúgó kupamérkőzéseket játszanak. A Bajnokok Ligájában a 2. csoportkör 3. fordulójának meccseit rendezik.
Slágermérkőzés Barcelonában
A katalánok a bajnokságban katasztrofálisan szerepelnek, a kiesés is fenyegeti őket, és mindennek hatására menesztették a trénert, Louis van Gaalt. Utódja, Radomir Antics a Bajnokok Ligájában nem számíthat a télen a Laziótól érkezett balhátvédre, Juan Pablo Sorínra, viszont a BL-ben való jó szereplés létfontosságú a mester számára, hiszen csak akkor maradhat a következő idényre is a klubnál, ha a gárda a bajnokságban bejut az első négy közé, vagy megnyeri a nemzetközi kupát, márpedig e kettő közül az utóbbi tűnik könnyebbnek.
Leverkusenben a hétvégén menesztették Klaus Toppmöllert, akinek a helyét a klub egykori játékosa, Thomas Hörster foglalta el. A németek két új focistát is beneveztek a BL-be: a brazil védőt, Crist, valamint az Energie Cottbustól igazolt lengyel Radoslaw Kaluznyt.
Az Inter téli szerzeménye, Gabriel Batistuta Sorínhoz hasonlóan nem léphet pályára a BL-ben, lévén korábbi klubjával, az AS Romával már szerepelt ebben a kiírásban. Pedig rá nagy szüksége lenne a csapatnak, lévén a góllövőlista élén álló Hernán Crespo megsérült, és áprilisig nem játszhat. A milánóiak így januárban benevezték a sorozatra a fiatal nigériai támadót, Obafemi Martinst. Ami a Newcastle Unitedet illeti, itt is a csatárok hiánya okozhat gondot, mivel Alan Shearer és Craig Bellamy sem léphet pályára az idei első meccsen eltiltás miatt.
A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Internazionale 2–2–0–7:3–6; 2. FC Barcelona 2–2–0–5:2–6; 3. Bayer Leverkusen 2–0–2–3:5–0; 4. Newcastle United 2–0–0–2:7–0. A mai program (20.45): FC Barcelona–Internazionale, Bayer Leverkusen–Newcastle.
B-CSOPORT. Itt már valamivel bonyolultabb a helyzet, mert bár az utolsó helyen álló AS Romának jelenleg egyetlen pontja sincsen, a Farkasokat sem szabad leírni, akár még ők is továbbjuthatnak. Jelenleg persze az Arsenal és a Valencia van a legelőnyösebb helyzetben, és mivel ez a két együttes csak az utolsó játéknapon találkozik ismét egymással, könnyen elképzelhető, hogy annak a 90 percnek már nem lesz jelentősége.
A négy együttes közül egyedül az olaszok szerepelnek gyengébben hazájuk bajnokságában, és a télen történt is némi változás a játékoskeretben, azonban a Bajnokok Ligája szempontjából csak gyengült a csapat. Elment ugyanis Gabriel Batistuta, Josep Guardiola és Ivan Tomics is, az érkezők viszont (a francia Olivier Dacourt és Massimo Marazzina) nem szerepelhetnek a BL jelenlegi kiírásában, lévén korábbi csapatukkal, a Leeds Uniteddel, illetve a Chievo Veronával szerepeltek a mostani UEFA Kupa-kiírásban. A Farkasokat ráadásul sérüléshullám is sújtja, így Fabio Capello nincsen könnyű helyzetben.
Sok a sérült az Ajaxnál is: Wamberto és Rafael van der Vaart biztosan nem játszhat a csoportmeccseken. A hollandok egyébként egy új focistát neveztek be a sorozatba a Sparta Rotterdamtól visszatért védő, David Mendes személyében. A Valencia CF is egy új futballistával erősödött: a spanyolok hosszas huzavona után leigazolták a Stade Rennes jobbhátvédjét, Anthony Reveillere-t, amire azért volt szükségük, mert Curro Torres megsérült.
A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Arsenal 2–1–1–0–3:1–4; 2. Ajax 2–1–1–0 –3:2–4; 3. Valencia 2–0–2–0–1:1–2; 4. AS Roma 2–0–0–2–2:5–0. A mai műsor: Arsenal–Ajax, AS Roma–Valencia. (o, sr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.