Sírból visszahozott győzelem

Komárom. A nyáron két mérkőzést már játszottak a bazini csapattal a komáromi lányok, és annak alapján azt hitték, könnyű csata vár rájuk a női röplabda Extraliga 9. fordulójában. A galoppozás elmaradt, sőt, a hazaiak a sírból hozták vissza a találkozót.

Komárom. A nyáron két mérkőzést már játszottak a bazini csapattal a komáromi lányok, és annak alapján azt hitték, könnyű csata vár rájuk a női röplabda Extraliga 9. fordulójában. A galoppozás elmaradt, sőt, a hazaiak a sírból hozták vissza a találkozót. Köszönhetik ezt főleg a sok elrontott nyitásnak, aminek ilyen szinten már nem volna szabad előfordulnia. Az első két játszmában az is feltűnhetett a nézőknek, hogy a bazini lányok sokkal jobban sáncoltak, erőteljesebben ütöttek le. Az igaz, hogy a két fiatal gárda a mezőnyben nagyjából egyforma teljesítményt nyújtott, de az előbb említett hibák folytán a hazai csapat akár 3:0-ás vereséget is elkönyvelhetett volna, hiszen a harmadik játszmában 23:23-as állásnál állt be csak a fordulat. Komárno–Pezinok 3:2 (-20, -21, 23, 19, 13).

Edzői vélemények – Ladislav Popeláš (Komárno): „A legrosszabb álmomban sem gondoltam volna, hogy így alakul ez az összecsapás. Az első két játszmában mind a három leütőnk csődöt mondott. Hát még az a sok elrontott nyitás! A vendégcsapat nagyon jól megszervezte a védelmét, és csak akkor tudtunk valamit elérni, amikor már nem a szélekről, hanem a háló közepéről ütöttünk. Utána minden tekintetben feljavult a játékunk. És hozzánk pártolt a sportszerencse.”

Luboš Strážay (Pezinok): „Kár ezért a vereségért, mert szerintem mi voltunk jobban felkészülve a mai találkozóra. Két győztes játszma után a lányok már nem összpontosítottak eléggé, hagyták feljönni az ellenfelet, pedig az már a padlón volt.” (kg)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Senica–Snina 3:0, Žiar–Slávia UK Bratislava 0:3, TU Košice–Žilina 1:3, Nitra–Doprastav Bratislava 1:3.

A bajnokság állása:

1. Slávia UK 9 8 1 26:6 17

2. Doprastav 9 7 2 22:11 16

3. Senica 9 7 2 21:8 14

4. Košice 9 5 4 19:13 14

5. Komárno 9 4 5 20:18 13

6. Žiar 9 4 5 14:17 13

7. Žilina 9 4 5 13:18 13

8. Pezinok 9 3 6 14:23 12

9. Nitra 9 3 6 12:23 12

10. Snina 9 0 9 3:27 9

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?