Serie A - Újabb nehéz meccs vár a Napolira

Napoli
Róma |

Az első három fordulóhoz hasonlóan az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik körében is kifejezetten nehéz összecsapás vár a legutóbbi ezüstérmes Napoli együttesére, mely szombaton a Fiorentinát fogadja.

 

A dél-olasz csapatnál a nyáron Maurizio Sarrit Carlo Ancelotti váltotta, akitől azt várják, hogy bajnoki diadalra vezesse az együttest. A nápolyiak jól kezdték vele a szezont, hiába kellett ugyanis két rangadóval nyitnia a gárdának, előbb a Lazio, majd az AC Milan elleni mérkőzését is megnyerte.

A firenzeiek elleni csatára ennek ellenére korántsem készülhetett jó előjelekkel a Napoli, mivel a válogatott szünet előtt, a harmadik fordulóban váratlan vereséget szenvedett Genovában a Sampdoriától, ráadásul sima, 3-0-ás eredménnyel.

A Fiorentina a Chievo és az Udinese felett aratott "papírformasikerek" után első igazán komoly megméretése előtt áll a szezonban. A lilák a legutóbbi bajnokságban bemutatták azt a bravúrt, hogy nem kaptak ki a Napolitól, idegenben és hazai pályán is 0-0-ra végeztek a jobb erőkből álló riválissal, s vélhetőleg szombaton este sem lennének szomorúak hasonló eredménnyel.

Érdekes

Serie A, 4. forduló:

szombat:

Internazionale-Parma 15.00
Napoli-Fiorentina 18.00
Frosinone-Sampdoria 20.30

vasárnap:

AS Roma-Chievo 12.30
Genoa-Bologna 15.00
Juventus-Sassuolo 15.00
Udinese-Torino 15.00
Empoli-Lazio 18.00
Cagliari-AC Milan 20.30

hétfő:

SPAL-Atalanta 20.30

A három meccs után 9 pontjával élen álló, címvédő Juventus hazai pályán mérkőzik meg a remekül rajtoló Sassuolóval.

A vendégek többek között az Internazionalét győzték le eddig a mostani kiírásban, ám Torinóban már a pontszerzés is nagy bravúrnak számítana a csapattól.

A Juventusszal kapcsolatban a közvéleményt elsősorban az foglalkoztatja, hogy Cristiano Ronaldónak sikerül-e megszereznie első gólját tétmeccsen új csapatánál, mely a nyáron - több mint 100 millió euróért - vette meg a Real Madridtól.

A magyar válogatottal kedden Görögország ellen győztes Nagy Ádám a Bolognával a Genoához utazik a hétvégén, s nagy kérdés, hogy a Nemzetek Ligája-mérkőzésen jól játszó középpályást pályára küldi-e Filippo Inzaghi vezetőedző. Nagy az első fordulóban csereként beállt, ám kiállították, majd a második fordulós eltiltása után a harmadik körben nem jutott szóhoz.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?