Sepp Blatter és a házigazdák „érdeme”?

Róma. Egy nappal azután, hogy a squadra azzurra a nyolcaddöntőben aranygóllal kikapott a házigazda Koreai Köztársaságtól, az olasz sajtóban leginkább arra keresik a választ, hogy miért „kellett“ kiesnie a válogatottnak.

Róma. Egy nappal azután, hogy a squadra azzurra a nyolcaddöntőben aranygóllal kikapott a házigazda Koreai Köztársaságtól, az olasz sajtóban leginkább arra keresik a választ, hogy miért „kellett“ kiesnie a válogatottnak. A feltételezések szerint egyrészt azért, mert a házigazdával került szembe, s az egyiket a kettő közül a FIFA minkenképpen benn akarta tartani a legjobb nyolc között, másrészt pedig mert így kívánta a FIFA-elnök Sepp Blatter politikája, akit Olaszországból az utóbbi időben számos támadás ért.

Az olasz sajtó összegzése szerint a válogatottól ezen a világbajnokságon 5 szabályos gólt vettek el, s azt, hogy ezek a találatok valóban szabályos körülmények között estek, az állami televízió, a RAI UNO számítógépes elemzéssel támasztotta alá. A műsorvezető szerint érdekes egybeesés, hogy az a dán asszisztens, Laursen – aki az angol Graham Poll játékvezető segítője volt a Horvátország elleni csoporttalálkozón, s előbb Vieri találatát annulálta les címén, majd Materazziét, mondván, Inzaghi visszahúzta közben a horvát védőt – a 2000-es Eb döntőjében is az olaszok vesztét okozta. Laursen a Franciaország–Olaszország döntő partjelzőjeként „nem vette észre“, amint a hosszabbításban, 1:1-es állásnál, Cannavarót felvágják, a labda így akadálytalanul juthatott el Wiltordtól Trezeguet-ig, aki Toldo kapujába találva Franciaországnak aranygóllal kicsikarta az Eb-győzelmet.

Most Laursen asszisztenst újra nevezhette a FIFA Olaszország fontos találkozójára – mert az olasz szövetség elnöke, Carraro akkor még otthon golfozott – , s csak a Mexikó elleni mérkőzés estéjén érkezett meg Japánba. ĺgy nem volt, aki képviselje az ország érdekeit a FIFA vezetésében, tiltakozzon, ha a válogatottat sújtó tendenciát lát.

Elítélik azt is, hogy Carraro volt az első, aki még a Korea elleni meccs lefújása után, az oldalvonalon állva támadást intézett a FIFA vezérkara ellen, mert az tendeciózusan „utazott arra, hogy Itáliát kipottyantsa“. Az olasz sajtó sem bánik kesztyűs kézzel Carraróval, de a FIFA-val és az UEFA-val sem. A két testület vezetésében a média szerint azért vált az ország súlytalanná, mert a Carraro vezette olasz szövetség szorgalmazta, hogy vizsgálják ki Sepp Blatter FIFA-elnök kétes pénzügyeit. Azzal, hogy a FIFA vezetésében a világbajnokság nyitánya előtti szavazáson a svájci sportpolitikust a tagországok megerősítették, Carraro és Itália csatát vesztett, támadásait pedig a vb-n kapta vissza a játékvezetői döntések képében.

Az, hogy a válogatott ráadásul a házigazda, a vb megrendezésébe csak stadionépítés szintjén kétmilliárd dollárt beleölt Koreai Köztársaság ágára került, persze balszerencse, mint ahogy az is, hogy az Olaszország–Korea nyolcaddöntő kezdési időpontjára a másik rendező, Japán már kiesett, tehát csak a koreaiakat „menthette meg a FIFA“. Mert az már a korábbi meccseken is látszott, a jegyeladási botrány közepette a stadionokat csak a házigazda fellépései töltik meg.

Trapattoni válogatottja egy győzelemmel, egy döntetlennel, két vereséggel érkezett haza, ami édeskevés egy negyedik vb-győzelmére ácsingózó nemzettől. A 2000-es Eb-n látott korszerű játékból 2002-re semmi sem maradt.

A világ egyik legeredményesebb szakvezetője, Giovanni Trapattoni, aki a vb-selejtezők során csak a 4-3-1-2-es szisztémában játszatta az együttest, most váratlanul áttért a biztonsági 4-4-2-re, amin csak népnyomásra változtatott a nyolcaddöntőre, de azon is lecserélte Del Pierót. Az tény, hogy Trapattonit váratlanul érte Nesta sérülése, s az, hogy a játékos bevetése esetén a Lazio elnöke beperelte volna a szövetséget, mint ahogy Cannavaro eltiltása, Di Biagio szalagszakadása, Zanetti, Inzaghi, Maldini kisebb sérülése sem hajtotta a malmára a vizet. De a Trap által sztárolt, s abszolút kulcsembernek nyilvánított Totti sem tudta megváltani a világot.

Akárhogy is, Trapattoni áprilisban két évet hosszabbított a szövetséggel, szeptember 7-én a válogatott Eb-selejtezőt játszik Azerbajdzsánnal, s addig a szövetséget is, a játékosokat is, az eladósodott klubokat is új élettel, új szemlélettel kell megtölteni, mert a régi a vb-n sportpolitikai síkon és a pályán is megbukott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?