Semmiből a mennybe, mennyből a csődbe: a klubfutball hullámvasútja

Idén nyáron még arról szóltak a hírek, hogy Egyiptomban minden idők legnagyobb afrikai futballprojektjét építi fel Turki al-Sejk, a szaúdi koronaherceg sportért felelős tanácsadója. Bele is ölt hihetetlen mennyiségű pénzt az Al-Aszjuti Sport csapatába, amit Pyramids FC-re keresztelt át, de egy nézőtéri inzultus miatt nemrég vette a sátorfáját, és távozott a klubtól. De pontosan mi is történt a Pyramidsnál, és milyen hasonló eseteket látott már a futballtörténelem, amikor egy csapat a semmiből a csúcs felé tört, ám a sikereket hamar csődközeli állapotok követték?

Turki al-Sejk már a Pyramids előtt is érdekelt volt az egyiptomi labdarúgásban, mivel a legnépszerűbb csapatnak számító al-Ahlinál volt tiszteletbeli elnök és szponzor, aki anyagilag támogatta Mahmoud al-Khateeb elnök hatalomra jutását. Hiába költött azonban Turki al-Sejk a kairói csapatra 14,5 millió dollárt, több szakmai kérdésben is összetűzésbe került a klub vezetésével, így inkább idén nyáron vett magának egy saját csapatot, méghozzá a középmezőnyben szereplő Al-Aszjuti Sportot. 

A klubot Kairóba költöztette, átkeresztelte Pyramids FC-re, saját TV-csatornát csinált a klubnak (a Pyramids TV promóciós filmjeit Ronaldinhóval és Roberto Carlossal készítették), és egy hét alatt 33 millió dollárt költött csak játékosokra. Az elnök az al-Ahli volt vezetőedzője, Hosszám El-Bádrí lett évi 2,5 millió eurós fizetéssel, a vezetőedző a jelentős brazil élvonalbeli tapasztalattal bíró Alberto Valentim, míg szaktanácsadónak a volt mexikói szövetségi kapitányt, Ricardo La Volpét nyerték meg. Jelentős brazil kontingens érkezett játékosokból is: Kenót egyiptomi rekordösszegért, 8,6 millió euróért vették meg, de Rodriguinho és Carlos Eduardo sem potom pénzért költözött a Nílus partjára. Persze egyiptomi válogatottakat is igazolt a Pyramids (Ahmed El Senavi, Ali Gabr, Omar Gaber), így az egyiptomi futball valaha volt legdrágább kezdő tizenegyével álltak fel az első fordulóban az ENPPI ellen. 

Az anyaság szent dolog 

Nem is indultak rosszul a bajnokságban, máig veretlenül loholnak az éllovasok nyomában, sőt, vesztett pontok tekintetében a második helyen állnak a címvédő Zamalek mögött. Azonban Turki al-Sejk szeptember végén kilátogatott az al-Ahli Horoya elleni afrikai Bajnokok Ligája-mérkőzésére, ahol az egyiptomi szurkolók kórusban szidták a szaúdi vezető édesanyját, aki ezután annyira megsértődött, hogy bejelentette távozását a Pyramids FC-től. 

A háttérhez hozzátartozik, hogy Turki al-Sejk tevékenységét nem nézték jó szemmel Egyiptomban, mert egyrészt fenekestől forgatta fel az ország futballját, másrészt napjainkban általános ellenszenv alakult ki a szaúdiakkal szemben, mivel sokan a jelenlegi egyiptomi elnök, Abdul Fatah Khalil Al-Sisi mögött is jelentős szaúdi befolyást sejtenek. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy Turki al-Sejk kijelentette: mindenki, a játékosok, a vezetők, de még a Pyramids TV munkatársai is megkapják fizetésüket, amíg nem találnak megfelelő állást maguknak. Persze, mindez valószínűleg csak a következő átigazolási szezonig fog tartani, ugyanis a hírek szerint a brazil játékosoknak már szaúdi kérőik vannak...

FC Toszno

Szintén nem túl régi történet az FC Toszno sztorija, mely csúfos véget ért annak ellenére, hogy idén májusban a gárda megnyerte az orosz kupát. A klubot 2008-ban alapították, az FC Era és a Ruan csapatainak fúziójából jött létre, és utóbbi nevét viselte egészen 2013-ig, amikor felvette az FC Toszno nevet. A gárda négy év alatt jutott el az orosz harmadosztályból a Premjer Ligába, ám folyamatosan stadionproblémákkal küzdött, és bár tervben volt egy új stadion építése, a csapat a Zenit Szentpétervár régi stadionjában játszotta a hazai mérkőzéseit. Noha az FC Toszno a kupagyőzelemmel jogot szerzett magának az Európa Ligában való indulásra, az orosz élvonal indulási követelményeinek nem sikerült megfelelnie, miközben az eredményei alapján is kiesett volna a Premjer Ligából, de így nem a másod-, hanem csak a harmadosztályban indulhatott volna el az idei szezonban – ezért a klub június elején inkább hivatalosan is megszűnt. 

Hasonló sorsra jutott egyébiránt az 1994-es alapítású Amkar Perm is, mely 2009-ben még az Európa Liga küzdelmeibe is belekóstolt az előző szezon negyedik helyének jogán, ám idén ők is kieső helyen végeztek az orosz élvonalban, így júniusban Gennadi Silov elnök bejelentette, hogy mivel papíron sem felelnek meg a Premjer Liga követelményrendszerének, így nem adják le nevezésüket a harmadik vonal küzdelmeire sem.

Olympique Club Roubaix–Tourcoing

Összesen csak 19 klub mondhatja magát francia bajnoknak, ám a kevesek által ismert CO Roubaix–Tourcoing is közöttük van. A belga határhoz közeli Roubaix és Tourcoing város csapatainak (RC

Roubaix, Excelsior AC, US Tourcoing) fúziójából alakult meg 1945-ben, és az Excelsior jogán rögtön az első osztályban indulhatott. Az első szezon bronzérme után, már 1947-ben élvonalbeli bajnoki címet ünnepelhetett az együttes. 

Az elsősorban a jelentős helyi textiliparra támaszkodó CO Roubaix–Tourcoingot ekkoriban olyan csapatok hívták edzőpartnernek, mint az Atlético Madrid, a Valencia, és olyan csapatokból igazolt a gárda játékosokat, mint az AS Roma. Azonban a kezdeti sikereket gyors leépülés követte, előbb a másodosztályba (1955), majd rövidesen már az amatőrök közé (1963) zuhant a klub, mely 1970 nyarán meg is szűnt, köszönhetően leginkább annak, hogy a textilipar is válságba került ezen a vidéken.

Stadler FC

A tavaly novemberben elhunyt legendás üzletember, Stadler József csapata négy szezont húzott le a magyar élvonalban 1994 és 1998 között. A Kiskőrösi Petőfi LC jogutódjaként létrejövő Stadler FC 1994-ben jutott fel az NB I-be, ekkor építtetett Stadler József stadiont a csapatnak a közeli Akasztón, ahol így az ország egyik legmodernebb stadionjában nézhettek meccset a látogatók. Az első két szezonban erős középcsapat volt a Stadler, majd a harmadik szezonban osztályozón maradtak benn az élvonalban, míg a negyedik szezon után búcsúztak örökre a magyar futballtól: a másodosztályban már nem indult el a gárda, mivel az utolsó szezon alatt Stadler Józsefet elítélték adócsalás miatt, így a klub csak becsületből játszotta le a hátralévő meccseit.

Gázszer FC

Az agárdi klub 1994-ben jött létre a Fejér megyei első osztályban szereplő Velence Tours jogutódjaként, nevét a tulajdonos Németh László cége, a Gázszer Bt. után kapta. A csapat három év alatt három bajnokságot nyert, így hamar az élvonalban találta magát. Mivel az agárdi pálya sem az első-, sem a másodosztály követelményeinek nem felelt meg, így a csapat az NB II-es meccseit a székesfehérvári MÁV Előre pályáján rendezte meg, míg az NB I-ben a Videoton sóstói stadionjában, valamint az időközben csapat nélkül maradt akasztói stadionban játszotta. 

Fehérváron jelentős ellenszenvvel nézett szembe a gárda, mivel a Videoton szimpatizánsai betolakodónak tartották a Gázszer csapatát annak ellenére, hogy a játékosok és a vezetők között is jelentős átfedés volt a két klub között. Ám mindez a pályán nem látszott: első szezonjában a Gázszer nyolcadik helyen végzett az élvonalban, valamint Tiber Krisztián személyében a gólkirályt is ők adták. Az 1999/2000-es szezonban azonban már anyagi gondok jelentkeztek, így hiába álltak az őszi félszezon után az ötödik helyen, a pécsi PMFC megvette a klub jogait, így átvette az agárdi klub eredményeit, a csapat pedig szétszéledt.

Anzsi Mahacskala

Bár még nem szűnt meg, és az orosz élvonal tagja az Anzsi Mahacskala, a gárda kezdeti sikerei után már megjárta a másodosztályt, hogy onnan újra feljusson, és vakmerő terveket szőjön. A klubot 1991-ben alapították Dagesztán fővárosában, Mahacskalában. A negyedosztályból indultak, és végül a 2000-es évben jutottak fel az élvonalba, ahol rögtön negyedik helyen végeztek, majd a következő évben orosz kupadöntőt játszottak, így belekóstoltak az UEFA-kupa légkörébe is. Ezután a csapat egyre rosszabbul szerepelt, és 2007-ben ki is esett az élvonalból, ám két év után visszajutott. 

Ekkor a dagesztáni kiskirály, Szulej­man Kerimov lépett a színre, aki az állandó BL-szereplést tűzte ki célul a csapatnak, így euró tízmilliókért olyan sztárok érkeztek a csapathoz, mint az Interrel BL-t nyerő Samuel Eto’o (aki akkor évi több mint 20 millió eurójával a legjobban fizetett labdarúgó volt), a brazil Willian, Lassana Diarra, Mbark Buszufa vagy az orosz válogatott kontingens: Alekszandr Kokorin, Jurij Zsirkov, Igor Gyenyiszov és Oleg Satov. Edzőnek Guus Hiddinket csábították Dagesztánba, míg a segédedző Roberto Carlos lett. A bajnokságban a harmadik hely, míg az európai színtéren egy Európa Liga-nyolcaddöntő volt a csapat legjobb eredménye, majd Kerimov dollármilliókat bukott a tőzsdén, így az Anzsi költségvetését is meg kellett kurtítani, mely természetesen a sztárok elszivárgásához, valamint a csapat erdményeinek romlásához vezetett. Jelenleg a csapat az orosz élvonal 13. helyén áll, egy pontra a biztos kieséstől.